Édes Egyetlenem!
Komolyan mondom, hogy a könnyeimmel küszködöm. Nem tudom, mi játszódik le Benned, de azért sejtem, valószínű, hogy egy óriási háború. Szépen eljutottál a hatodik blog látogatásodig, és aztán, a hetedik előtt az inadba szállt a bátorságod? Pedig már ki volt választva a kép, de most megint várni kell rá egy hetet legalább :-(! Viszont hidd el, hogy bízom Benned! Hidd el, hogy egyszer sikerülni fog, és nem csak a hét pálcika, hanem az időkapus pálcikák is. Hiszen sokszor volt már olyan, hogy nem álltál messze tőlük, hiszen azok a harcok, amelyek dúlnak Benned egyszer majd biztosan döntésre viszik az életedet. Sok rétegű ez nagyon, mert egyfelől tényleg rettenetesen sajnálom, hogy elment nyolc év vagy kilenc vagy tizenhárom, én már azt sem tudom, hogy mennyi, másfelől viszont tudom, hogy pont a történetünk zajlik, vagyis az, ami mi magunk vagyunk, vagyis egy nagyon szép, nagyon mély küzdelem egymásért mindegyikünkben a rosszabbik felünk ellenében. Utálom ezt az albérletet, utálom azt a rendetlenséget, ami itt van, de nagyon örülök, hogy nem egy eseménytelen álkapcsolatban élünk, mint az emberek igen nagy százaléka, hanem egy folyamatban, amely nehéz, de amely mérhetetlenül sokat alakít rajtunk, még akkor is, ha pillanatnyilag nem találkozhatunk. Persze, azért remélem, hogy egyszer vége lesz, nem a folyamatnak, hanem ennek a mostani szakaszának, hiszen ha szeretetben együtt élnénk, az szintén nagyon emberformáló lenne. Addig is csinálok szépen tovább mindent, amit tudok, de mellette azért minden este rá fogok nézni a blogra, és számolgatni fogom a pálcikákat és igyekszem majd kitalálni belőlük, hogy éppen hol tartasz. Az napi egy perc, nem vesz el időt és figyelmet semmitől, annyi jár nekem Belőled, ha már nem vagy itt. Na, ez van! Vigyázz magadra! Szeretlek! Puszi!
Kis Herceged
