Édes Egyetlenem!
Ma nem küldök Neked képet, mert a múlt heti üzenetet szeretném még egyszer és még nyomatékosabban leírni. Olyan kérdéseket tesznek fel nekem, amelyekre még akkor is nagyon nehezen tudnék választ adni, ha mindent tudnék Rólad, de így, hogy fogalmam sincs semmiről, ami Veled kapcsolatos, illetve az egyetlen dolog, amit le tudok szűrni a jeleidből az tulajdonképpen csak annyi, hogy még mindig velem vagy valamennyire, még mindig keresel valamit ezen a blogon vagy belőlem vagy magadból vagy kettőnkből együtt, és szinte mindegy, hogy ezek közül melyik áll a legközelebb a valósághoz, mert ez a három mind nagyon közel áll egymáshoz, szóval azt tudom, hogy itt vagy sokszor, de semmi mást nem, és így - nulla információ birtokában a dolgaidról - nem leszek képes jól dönteni, tehát nagyon kérlek, hogy ne hozz engem ebbe lehetetlen helyzetbe! Nagyon szalad az idő, nem mondom, hogy napjaink vannak csak hátra, ha minden jól megy, talán még pár hétig tudom húzni valahogy, de valószínű, hogy hónapokról már nem lehet beszélni. Kérlek, gondolj ebbe bele, és ehhez mérten tegyél valamit! Azt nem mondhatod, hogy nem kaptál időt, hiszen nagyon sok időd volt, bizonyára szerencse, hogy lehetett, de most egy olyan pontra érkeztünk, ahol már a körülmények is ösztökélnek minket nagyon. Itt most nem az a tét, hogy elbuksz-e egy brüsszeli hosszú hétvégét vagy sem, bobozunk-e egy jót vagy sem, ennél sokkal nagyobb kockázatok vannak, és amíg nem kereshetlek meg, addig Neked magadnak kell valamit kezdeni velük. Mert én nem tudok, én csak tudok dönteni valahogy, de az Téged is figyelembe véve, Rád is gondolva nem biztos, hogy jó lesz, sőt komoly veszélye van az ellenkezőjének. Persze, ha nem várnál tőlem semmit, akkor ennek nem lenne jelentősége, de hát ha nem várnál semmit se tőlem, ha tökéletesen semleges lennék a Számodra, akkor nem lennél itt, nem sorakoznának úgy a pálcikák, ahogy sorakoznak. Ha viszont vársz tőlem valamit, akkor most már találkoznunk kell, akkor most jött el az a pillanat, amikor meg kell törnie az átoknak. Nagyon szeretlek, kitartottam Melletted, vártam Rád, nem azért mondom, hogy nagyzoljak ezekkel a kijelentésekkel, hanem azért, hogy érezd, hogy számíthatsz rám. Az alatt a négy év alatt Te inspiráltál egy csomó dologra, egy csomó szunnyadó tüzet Te lobbantottál fel a szereteteddel. Lehet, hogy még nem eleget akkor, amikor először kezdhettük volna el a közös életünket, de azóta sok utat végigjártam, és sok újabb tűz is gyulladt, sokkal világosabban tudom, hogy mit akarok, mi a dolgom, és azt is, hogy mi a Te részed benne. Ha nem jössz hozzám, akkor is ugyanazt fogom csinálni, mint amit Veled csinálnék, csak akkor az egész sokkal bénább lesz. Nagyon sok puzzle darab összeállt az életemben, és ez jó! Valahová most már kerülnie kell annak a puzzle darabnak is, amelyikre egy napocska van rajzolva... Hova tegyem, kérlek, segíts nekem, mutasd meg, hogy hol a helye! Szeretlek, puszi!
Kis Herceged
Ui: Na, mégis csak lett egy kép :-)!
Ui másnap reggel: El tudom képzelni, hogy mit érzel, el tudom képzelni, hogy borzasztóan nehéz Neked most, nagyjából azt is tudom, hogy miért, hiszen egy csomó konfliktus Benned, amelyekben egyébként is szenvedsz, most, ezzel a helyzettel végtelenül kiéleződik. Tudom, hogy ez nagyon-nagyon nehéz. Tudom, és nem haragszom, Veled vagyok, szeretlek. Amit írtam, nem haragból írtam, nyomatékosan csak azért fogalmaztam, hogy tudatosodjon Benned, hogy mekkora tétek forognak kockán. De egyébként végtelen örömmel gondolok Rád, és nagy vággyal, hogy végre megölhesselek, és kisimogassam Belőled azt a rengeteg aggodalmat és félelmet, amelyek miatt a semmi és a valami határán lebegsz hosszú évek óta. Nem lep meg, hogy nem látogattad meg tegnap a Kisbolygót, belefér egy ilyen reakció, sok minden belefér, csak gyere, ma gyere, vagy holnap, vagy nagyon hamar azután...
