Egyelőre az egész társadalom (beleértve természetesen saját magamat is) olyan messze áll a hajléktalan emberek problémájának megoldásától (is) (az, hogy tőlünk nyugatra sem sokkal jobb a helyzet, ezen semmit sem változtat), hogy az intézkedések (vagy a nem intézkedések) igazságosságtartalma legfeljebb tized százalékokban mérhető. Ezt tudomásul kell venni, most többre még nem telik, és miattunk nem. Te sem tudod, hogy mi a megoldás, meg ő sem, meg én sem, mert ha valamelyikünk tudná, akkor alkalmazná. Kár úgy tenni. mintha nem így lenne, és kár (illetve gusztustalan) egyéni indulatok levezetésére, szellemes mondásokkal való sziporkázásra, identitás zavarok politikai síkon történő eltakargatására használni ezt a témát jól felszerelt, kényelmes lakásokból arctalan komment csatát vívva. Gusztustalan és emberhez nem méltó bulvár lapok stílusában csámcsogni azoknak az embereknek az életén, akiket már nagyon régóta segítenünk kéne talpra állni, hogy visszailleszkedjenek közénk, oda, ahová tartoznak. Amíg ezt nem tudjuk megtenni, addig hallgass a nevünk, hogy energiáinkat arra a személyes érésre, és fejlődésre tudjuk fókuszálni, amely mindannyiunknak minden szempontból kötelessége, és amely talán egy nap majd a konkrét, segítő megoldások felfedezésére is elvezet minket.
Foszlányok a szabadságról 39.
2013.11.03. 04:00 Petitprince
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kisbolygo.blog.hu/api/trackback/id/tr695553445
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.