Egyébként nem a vallással van a baj, hanem annak az egyensúlynak a megbomlásával, amely eredendően a vallás, mint forma, és az azzal utaló belső tartalom között állt fenn. A forma túlértékelődött, és ez nem más, mint a tartalom alulértékeléséből adódó szükségszerű következmény. Mindez egy olyan káprázathoz vezet, amelyben a szubjektív objektivizálódik csak azért, mert az objektív előzőleg már szubjektívvé vált. Ez a káprázat az intellektuális fejlődés gátja, és annak, aki be akarja futni a neki készített pályát, leginkább ezzel a meghasonlással kell szakítania. Nem a forma a veszélyes, hanem a forma rávetítése a tartalomra. Fontos ez a felismerés, hisz hiányában könnyen megtörténhet, hogy csalódásainkra a formák szakadatlan és egyre reménytelenebb cserélgetésével keresünk gyógyírt, pedig akár az elsőt is nyugodtan megőrizhetnénk "lefokozva", illetve azt valódi szerepének és súlyának megfelelően értékelve: Szépen ír erről Frithjof_Shuon A vallások transzcendens egysége című könyvében, olvassuk együtt a Bevezetés néhány sorát:
...hangsúlyozni kell, hogy a különböző vallások egysége külső szinten, tehát maguknak a formáknak a szintjén nem csak megvalósíthatatlan, de ezen a szinten akkor sem kellene megvalósítani, ha az lehetséges lenne, ugyanis ebben az esetben a kinyilatkoztatott formák megfosztatnának elégséges okuktól. Maga a tény, hogy ezek kinyilatkoztatások, mutatja, hogy az isteni Ige akaratából léteznek. Ha a "transzcendens egység" kifejezést használjuk, ezt úgy kell érteni, hogy a vallási formák egységét egy tisztán benső, szellemi úton kell megvalósítani minden partikuláris formával szembeni előítélet nélkül. E formák közötti antagonizmus magát az egyetemes igazságot éppen úgy nem érinti, mint ahogy a színek antagonizmusa sem érinti magának a színtelen fénynek a terjedését... Ahogy minden szín, mint a sötétség tagadása és a fény igenlése, arra nyújt lehetőséget, hogy felfedezzük a fénysugarat, ami láthatóvá teszi, és saját luminózus forrásáig kísérjük vissza, úgy minden forma, minden szimbólum, minden vallás, minden dogma mint a tévedés tagadása és az igazság igenlése, azt a lehetőséget nyitja meg, hogy a kinyilatkoztatás fénysugarát, ami nem más, mint az intellektus fénysugara, isteni forrásáig kövessük vissza.
(Csodálkoznék, ha ez lenne a Kisbolygón az utolsó idézet a fent említett könyvből!)
