A világ egyik legszomorúbb illúziója az a feltételezés, hogy a szerelem képes megoldani az ember legősibb baját, az elveszett paradicsom utáni vágyódását, kitaszítottságából fakadó elesettségét, befejezettlenségét, halandóságát, az egész teremtett világgal való eredendő diszharmóniáját. Persze valamennyit azért meg tud oldani belőle, de egész máshogyan, mint ahogy azt először gondoljuk. Szenvedéllyel (és fájdalommal is) mélyen belénk nyúlva, létünk legbensőbb síkjain minket átgyúrva, kiégetve (vagy - ha kell - összetörve, majd ismét felépítve), vagyis minket alapvetően újraformálva hat. Aki ezt az átalakulást nem vállalja el, az nem méltó a szerelemre. Annak az életében a szerelem értelmetlenné és hiábavalóvá válik. Célja nélkül pedig a tűz gyorsan ellobban, és a szenvedély - "áldozatával" együtt - hamuvá porlad.
Szomorú illúzió
2014.05.11. 04:00 Petitprince
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kisbolygo.blog.hu/api/trackback/id/tr796147108
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
