Édes Egyetlenem! Mire vársz? Arra, hogy egyszer majd csak megunom az írogatást, és az jó lesz, mert akkor majd nem kell mondani semmit Gyurinak? Vagy arra, hogy előbb-utóbb majd csak eltűnök Nyíregyházáról, meg talán még a Föld színéről is, és akkor végleg le lesz a gondja? Tényleg ennyi vagyok? Azután a szűk ... év után, amelyet együtt átéltünk, tényleg ennyit jelentek Neked? Ezt nem vagyok képes elhinni. Lehet, hogy van egy sötét oldalad, amelyik így érez, és így gondolkodik, de azt nem hiszem el, hogy csak ez vagy Te, azt nem hiszem el, hogy csak ennyi vagy. Azt egyszerűen képtelen bevenni az agyam, az értelmem, a szívem, semmim nem bírja felfogni.
Egyszer majd eltűnök, igen, eltűnök, meg fogok halni, mint ahogy mindenki más is. Az is lehet, hogy nem fogok az életem végéig írogatni ebbe a blogba, mert egy ponton azt fogom mondani, hogy elég, és vége. Lehet, nem tudom. De ennek a történetnek így kell befejeződnie? Ez a dolgok normális menete? Ez így van rendben, ezt így kell csinálni? Ezt akarod? Ez Napocska vége? Nem, nem, nem, nem hiszem el! Várlak vissza, nagyon várlak! Várlak vissza egy olyan szeretetre, amelyben minden a helyén van, vagy legalábbis törekszünk együtt arra, hogy ott legyen egyre inkább. Várlak vissza egy olyan szeretetre, amelyben felelősséggel és örömmel vállaljuk el egymást, mert mind a ketten tudjuk, hogy egymás által tudunk növekedni, felnőni, kibontakozni, élni. Várlak vissza egy olyan szeretetre, amelyben mind a kettőnknek a másik öröme fontos, és igyekszünk tenni érte állandóan, amikor csak alkalmunk nyílik rá. Várlak vissza arra a szép, kiegyensúlyozott kapcsolatra, amelyben mindenki a maga szerepét játssza, amit a neme kijelöl számára. Várlak vissza arra, amit mindig is akartunk, és arra, amiért mind a ketten annyi mindent áldoztunk sok éven keresztül. Várlak vissza, gyere el, ne azt nézd, hogy ki mit mond vagy gondol, egyszerűen szeress! Vagy szeress mást, de akkor se így legyen vége! Mert amíg így akarod befejezni, addig Te nem szeretsz senkit, hiába is áltatod magad az ellenkezőjével. Lehet, hogy összeálltál valakivel, nem tudom, de még ha így van, az akkor sem szeretet. Mert az nem szeretet, ahová úgy kell menekülni, hogy közben Gyuri nincs. Vagy úgy teszel, mintha nem lenne. Gyuri, aki ... éve küzd Érted. Várlak, Édes, gyere, gyere vissza, kérlek!
Ui: Ha tényleg nincs semmi más motívuma a bloglátogatásaidnak, mint Gyuri eltűnésének a csekkolása, akkor nagyon szépen, és nagyon komolyan megkérlek, hogy még ma küldj egy email-t, amelyben leírod világosan, hogy az életed során egyetlen egyszer sem vagy képes szembenézni magaddal, meg senkivel se, és szilárd, megmásíthatatlan elhatározásod ebben a képtelenségben örökre megmaradni. Ha kapok Tőled egy ilyen mail-t, az nekem elég lesz a mihez tartás végett. Persze, ez csak az elrettentő véglet, valójába nem ezt akarom. Valójában azt szeretném, ha boldogan élhetnénk együtt és a tanulságokon kívül mindenre fátylat borítva. Szeretlek nagyon.
