Édes Egyetlenem! Szeretnélek visszakapni egy éretten és tudatosan vállalt párkapcsolatra. Egy olyanra, amely nem mindenféle érdekekről és különböző figyelem elterelésekről szól, hanem összetartozásról és férfi-női emberségről. Egy olyan párkapcsolatra, amelyben nemcsak a párkapcsolat bizonyos alkotói foglaltatnak benne, hanem az egészre irányuló törekvés, és az odaszánás is. Egy olyanra, amelyben kölcsönösen fontos a másik fejlődése, kibontakozása, az a kibontakozás, amely sokkal töredékesebb maradna, ha egyedül élnénk le életünk hátralévő részét. Nem mondhatom rá a rosszra, hogy jó, de csinálhatok belőle jót, jóvá tehetem azzal, hogy kitartok benne, és elviselem a fájdalmat, amíg vissza nem jössz. Ez a történet nagyon ritka, de nagyon szép is, rengeteg minden megszületett már benne, viszont érzem, hogy még mindig nagyon sok olyan dolgot rejt, amely nem maradhat titokban, ki kell nyílnia, fel kell tárulnia, láthatóvá kell válnia szeretetünk, szerelmünk mélységeinek. Nem tudom, hogy mi lesz a vége, de azt tudom, hogy annyiban nem maradhat, amennyi most látszik, illetve inkább nem látszik belőle. Lehet, hogy pár dologban tévedtünk, ám az nem baj, mert az ember természetes része az, hogy téved. A tévedésekből tanulni kell, és utána meg kell találni a tovább vezető utat. Kevesen tettek meg egymásért annyit, amennyit mi. Keveseknek van olyan múltjuk, mint nekünk. Ezeket a történéseket nem lehet csak úgy elmismásolni, vagy jelentéktelennek feltüntetni, ezt biztosan érzed Te is. Nem tudom, mi lesz a következő forduló, de bármi is jön, annak szépen, világosan és egyértelműen kell kirajzolódnia. Ami most van, az nem egyértelmű kirajzolódás, az csak egy félelem helyzet, az önmagunkkal való szembenézés követelményének elkerülése. Itt, ezen a ponton nem fejeződhet be az, ami annyi sok éve kezdődött.
A lenti képet a világhálóról töltöttem le, a címe: Sun Searcher. Sokszor én is úgy érzem magam, mint egy Sun searcher, vagy inkább Sunny searcher :-)! Szeretlek, várlak, nem akarok elvenni Tőled semmit, nem akarlak letéríteni az utadról, és nem akarok Helyetted dolgozni, de szeretném hozzáadni a történések fonalához mindazokat a motivációkat, amelyek segíthetnek Neked eljutni egy olyan helyre, amely elegendően tágas és levegős ahhoz, hogy életed hátralévő részét ott töltsd. Egy széles, tágas ölelésű teret készítek Neked, ott várlak, egy olyanban, mint amilyet ez a kép is ábrázol, hogy jól érezd magad, és a jelenvaló pillanatból legyen mindig hova tovább menni, tovább növekedni. És abban a térben még a szerelem is megmaradhat, sőt kibontakozhat, miközben a zárt, erőtlen, szeretetlen terekben a gyorsan pergő láng törvényszerűen elhal, hamar kiég. Körülbelül tudom, hogy mit érezhetsz, ugyanazt, amit minden ember, annyira nem különleges a sorsod, másokban is ezek a folyamatok játszódnak le, először mindenki kívül van, és onnan indulva közelíti meg szíve mélyebb területeit. Mert azt az utat, amely mindenkit saját léte mélységeibe vezet el, mindenkinek meg kell tennie, ez annyira természetes és annyira kikerülhetetlen, amennyire természetes és elkerülhetetlen a virág nyílása. És amikor majd oda eljutsz, akkor hirtelen észre fogod venni, hogy pont ott, lényed legbelsőbb, legtitkosabb területein találkozhatsz velem, hiszen pont ott várok Rád már nagyon-nagyon régóta. Puszi az arcodra!
