Édes Egyetlenem!
Nem akarlak ijesztgetni, de egyre inkább úgy érzem, hogy hosszúra nyúló, egyoldalú csendjátékunk lassan a végéhez közeledik. Szeretlek nagyon, és bármennyi félelem is van Benned a múltból, egyszer úgy is el fog kopni mind. Azt gondolom, hogy a bejegyzéseim most már biztosan nem építik, hanem inkább koptatják a félelmeidet és az ellenállásodat. Szomorú voltam tegnap este megint, hogy nem jöttél el, de ha ezek a késlekedések azért történnek, hogy megalapozottabb, tudatosabb döntéssel vállalj, akkor szívesen várok még. Nem tudom, hogy mi és hogyan változik Benned, nem tudom, hogy mi zajlik most a kis szívedben. Ha egy terméketlen hezitálás, akkor inkább ne folytasd, akkor inkább találkozzunk, és mondj el mindent, ami még mindig nyomaszt! Ha viszont a hercegnő formálódik, akkor el tudom képzelni, hogy a várakozás jó és hasznos mindkettőnk számára. Ebben azért nem tudok most állást foglalni, mert még megsaccolni sem tudom, hogy hol tartasz az utadon, illetve, ami még fontosabb, hogy haladsz-e vagy csak állsz. Remélem, hogy haladsz, remélem, hogy Te magad is érzékeled minden nap, hogy az a Napocska, aki este lefekszik, már nem az, aki reggel felkelt.
Ez a világ körülöttünk nem nagyon törődik a személyiségfejlődéssel, mint olyannal, pedig a párkapcsolat, minden tévhiedelemmel ellentétben leginkább odakötődik. Sokkal inkább oda, mint azokhoz a kívülről inkább látható funkcionalitásokhoz, amelyekhez a párkapcsolatot igen gyakran kapcsolja a közfelfogás, hiszen azok a külső funkcionalitások nem adnak elegendő impulzust ahhoz, hogy két ember boldogan töltsön el egy életet egymás oldalán, ezt például a Dallamok című könyv nagyon szépen leírja, de mind a ketten megtapasztaltuk már a saját bőrünkön is. Te így, én úgy, miközben nagyon jól látjuk ugyanezt magunk körül azokon a párokon, akik hozzánk hasonlóan még nem sokat haladtak előre. Viszont azt gondolom, hogy pont azért, mert látjuk, tudjuk, már nem azt a rosszat akarjuk gyakorolni, amelyik esélytelen, hanem azt a jót, amelyik gazdag és távlatos, és kibontakoztatja a Te személyes valóságodat és az én személyes valóságomat is egyszerre. Ezt szeretném, ezért kereslek. Mert azt érzem, hogy mi ezt a rengeteg csodát, amely történt velünk pont ezért kaptuk, hogy végre szárba szökkenjünk. A személyiségfejlődésünknek van egy csomó olyan összetevője, amely nem igényli az elköteleződött együttélést, viszont a nemiségünk kibontakoztatása nem tartozik közéjük, mert az igényli nagyon is. Márpedig az egy nagyon fontos terület bennünk. Benned és bennem is, és az azon való növekedésünk nélkül sokkal szegényebb lenne mindkettőnk élete. Szóval szeretném, ha visszajönnél hozzám, mert ez tűnik jónak, és a jelek is arra utalnak, hogy egymás mellett van a helyünk. Gondold ezt át alaposan, szemléld eddigi életed eseményeinek tükrében, végül pedig határozd el magad, és gyere el valamelyik randevúra, találj meg a Karácsonyfa alatt vagy a fa hűlt helyén, hiszen azt hamarosan el fogják szállítani. Ha nem a következő alkalommal, akkor utána, vagy azután. Biztosan nem vagy már messze a végcéltól, ha még egy kis figyelmet rászánsz, azt hiszem, menni fog hamar. Puszi az arcocskádra! Szeretlek nagyon!
