Édes Egyetlenem!
Ez a tegnap reggeli blogolás nagyon bejött, azon felbuzdulva megpróbálkozom ma is valami hasonlóval. Korán keltem, de pihenten, mert a lefekvést sem húztam túl este, vagyis minden teljesen rendben van, készül a teám az öntöttvas teáskannámban, amelyet még Orehovo-Zuevoban vásároltam sok-sok évvel ezelőtt, ünnepnapokon azt szoktam alkalmazni, a Demmers Teahaus teája ázik benne, az a Bécsi Repülőtéren került a birtokomba pár euró fitying árán, ilyenkor minőségi teát készítek mindig, nem csak egy olcsó filtert lóbálok bele egy lötty forró vízbe, ahogy azt ebben a mai világban sokan teszik, sőt még én is a hét munkanapjain. Nesze neked teaszertartás, nincsen nekünk fogalmunk arról, amit sok kevésbé felvilágosult, mondjuk úgy, hogy elmaradott, vagy még szebb, tudományosabb szóval retardált ember ösztönösen is gyakorolt sokáig. Szóval ilyenkor, az ünnepnapokon kicsit visszamegyek az időben, és el kell árulnom, hogy borzasztóan élvezem ezt az utazást. Egyébként ez nem igazi időutazás, mert semmi olyat nem használok fel, ami ne lenne itt és most is elérhető. A pünkösdhétfő reggeli minőségi teázás feltételei tökéletesen adottak, csak össze kell rakni hozzá pár egyértelműen létező és végtelenül egyszerű dolgot. Ez elég sok minden mással is így van, bár általában nehezen vesszük észre, hogy mennyire apró dolgokon múlik a boldogságunk. Mindig valami óriásit képzelünk el a boldogság feltételének, pedig legtöbbször természetes adottságainkat kéne csak kiaknáznunk ahhoz, hogy boldoggá tegyünk másokat, s így aztán magunkat is.
Miközben a fenti bekezdést megírtam, elfogyott a minőségi teám, megittam mindet, vagyis veheted úgy, hogy elteázgattunk csendesen, kedvesen, Veled voltam végig, micsoda reggeli együttlét, nem olyan mintha fizikálisan is itt lettél volna, de arról nem én tehetek, felőlem eljöhettél volna, az ajtóm tárva nyitva vár. A tea amúgy is kulcsmotívum a kapcsolatunkban: ...Lehet-e némán teát inni Véled, rubin teát és sárga páragőzt? Biztosan emlékszel még rá, én igen, Kosztolányi már akkor is nagyon szépen összeboronált minket. Azóta sok tea lefolyt a torkomon, de a játszótársam még a régi, az a játszótársam, akivel gyönyörűen beillenék egy középsős ovis csoportba is, mert olyan gyermeteg a játékunk, hogy hihetetlen, de bízom benne, hogy egyszer majd szintet tudunk lépni vele, és akkor majd nagy csoportosok leszünk, és az már egész más, az már majdnem iskola, majdnem az élet iskolája. Itt vár Rád az egymillió forintos teás csésze, még mindig üres, még mindig érintetlen. Kicsit hasonlít egy herendi mintára, apró virágok díszítik, ha meg akarod nézni, nyugodtan menj be a boltba (mely elköltözött a patinás drogéria helyére, amely csődbe ment a Müller miatt), most is lehet kapni ott, sőt ki is van téve a polcra, egy olyan vár Rád itt az asztalomon, meg egy csomó minden más is. Abból a pénzből vettem, amit a biztosító fizetett a balesetem miatt, pedig nem is jöttél be a kórházba, hogy meglátogass! Látod, hogy milyen kis dolgokon múlik a boldogság?!
Indulok neki a napnak, lesz benne minden, először főzök két pár virslit (hiszen párosan szép az élet), aztán mosni fogok, dolgozni, rendet rakni kicsit, futni is biztosan, mert az tegnap az eső miatt elmaradt, és este talán Dominikával is fogok találkozni. Nem megyünk Tiszakécskére mégse, mert nincs elég jó formában, talán a hegyimaratonra össze tudja szedni magát, majd kiderül. Így aztán a jövő hétvégém szabaddá vált, akár össze is házasodhatnánk, igaz csak Budapesten, mert a szüleimet mindenképpen meg kell látogatnom, de hát az nekem akadály, van ott jó pár házasságkötő terem, csak időbe le kell foglalni, mert a május főszezon, ilyenkor sok pünkösdi rózsa kezd új életet. Meglátogathatnánk együtt is a szüleimet, édesanyám biztosan nagyon örülne Neked, és édesapám is (ha még magánál lenne, de ő már nem nagyon sok dolgot fog fel a világból), utána pedig elmehetnénk sétálni a Margitszigetre, az is rajta van a Veled kapcsolatos bakancslistámon ugyanúgy, mint a Deszkás Büfé, meg a tandem, ráadásul jó nagy szorzóval, vagyis sokszor kell majd ellátogatnunk oda. Az egyik barátom egyébként pont a Margitszigeten esküdött a Szent Margit kápolnában. Beszéltem Neked a Mátráról, meg a Hortobágyról, de összességében egyáltalán nem érdekel a helyszín hangulata, meg a hozzáadott körítés sem, mert a boldogságunk nem azon múlik. A boldogság azon múlik, hogy akarunk-e boldogok lenni. Emlékszel egyszer már idéztem Neked: mindenki annyira lesz boldog, amennyire elszánja rá magát! Azt hiszem, még egy hűtőmágnes is lett belőle. Elszánod magadat rá? Remélem, hogy igen! A Dallamok nekem azóta is minden napi olvasmányom, néha úgy érzem, hogy kívülről-belülről tudom már, de még mindig tud olyat mondani, ami úgy hasít bele a szívembe, mint a fájdalom, amelyet a hiányod felett érzek. Neked is megvan, valami különös véletlen folytán kaptad egyszer régen Anett-től, vedd elő nyugodtan, olvasgasd bátran, nem leszel rosszabb ember tőle.
Nagyon szeretlek, nagyon várlak, nagyon rendben lenne, ha szeretnél. Ha időre van szükséged, és csendre, hogy dönteni tudj, most megteheted, adottak hozzá a feltételek, kikavarodtak a szívemben, adok Neked csendet, ha kéred, ha jelzel, nem írok egy sort se, ha három naponként legalább egyszer távol maradsz, teljesen eldugulok. Az lehet, hogy más pálcikák kicsit belekavarnak a statisztikába, de ha Te nem jössz a blogra, nagyon hamar össze fog jönni egy nullás nap, mert sok embert azért nem érdekel a nyavalygásunk, és onnantól kezdve se kép, se hang. Inkább most menj el pár hétre, mint hogy a pálcikákat sorakoztasd az idők végezetéig. Jó nekem, ha látom a jeleidet, mert egyedül azokból következtethetek arra, hogy még életben vagy, de abban az időszakban, amelyik most zajlik, nem a pálcika a prioritás, hanem az, hogy végre dönteni tudj. Ha holnaptól augusztusig nincs pálcika, de augusztus 8-dikán ott állsz a sétány legszebb pontján, az nekem sokkal nagyobb öröm, mintha egész nyáron blogot olvasnál, s utána viszont nem jönnél el. Ezt vedd figyelembe, adok Neked csendet, ha kéred, nem tudom, hogy szükséged van-e rá, de ha igen, akkor élj vele. Elvagyok, csinálom a dolgom, idén nyáron nem lesz kerékpár túra, csak kisebb szabadságok lesznek, ha úgy érzed, hogy beérett Benned valami, bármikor üzenhetsz, pár napon, max egy héten belül biztosan elérhető leszek a Számodra. Hozzon áttörést ez a nyár, ugorjunk szintet, ballagjunk el a középső csoportból! Igen, elég nehéz együtt élni valakivel, van sok ellenállás az emberben, és amikor a fiatalos hévek már elmentek, akkor kicsit még nehezebb belevágni, ez teljesen érthető, de közben az is napocskánál világosabb, hogy mindkettőnk története csonka, befejezetlen maradna, ha nem szánnánk el magunkat egymásra. Nem arra a kislányos meg kisfiús hű bele Balázs módjára történő házasságkötésre gondolok, hogy miénk a világ, és szárnyal az egonk ezerrel, egyrészt azért nem, mert azon már rég túl vagyunk mind a ketten, másrészt azért nem, mert abból soha semmi jó nem sül ki. Arra gondolok, amikor két ember elvállalja egymást, mert mind a kettő tudja, hogy a másik az ő életének a része. Ez sokkal-sokkal több az előzőnél, sokkal tartósabb, és sokkal több minden történik meg az emberrel, ha mindazt, ami ezután következik, egy ilyen indulás előzi meg. Szeretlek, ne olvass, ne pálcikázz, ha még nincs kész valami ekörül a vállalás körül, a pálcikák rövid távon biztatóak, de ha évek mennek el a rövid távú biztatásokkal, akkor valami mégsem az igazi. Ha nem tudsz máshogy kitörni ebből a nem igaziból, akkor menj el, ne olvasd a blogot, és gyere vissza augusztus 8-ra. Vagy ne gyere vissza, ha még akkor sem lesz kész, csak adj egy pici életjelet, kommunikálj felém egy kicsivel többet, mint amennyit a pálcikáid kommunikálnak. Legszívesebben már ma megölelnélek, legszívesebben leültetnélek, és főznék Neked egy csésze teát azonnal, de ha kell, várok még. Várok, és közben csinálom azt, amit kell, de Te is tegyél valamit! Gyűjts össze elég bátorságot ahhoz, hogy ki tudj lépni ebből az öt éve tartó mentőövbe kapaszkodásból. Mert Neked ez a blog most csak egy mentőöv, de az életed nem múlhat el azzal, hogy csak mentőövezel. A mentőöv kell, amíg meg nem érkezik a mentőcsónak, de Te életedbe már régen megérkezett a mentőcsónak, sőt már a mentőhajó is, de még egy mentőhelikopter is ott köröz Feletted. Te pedig nem mered elengedni a mentőövet egyikért sem. Szép egy eset :-)!
Sokat írtam, hosszú lett ez a bejegyzés, de nem baj, volt rá időm, még nyolc óra sincs, de mindjárt lesz, és akkor harangozni fognak megint. Jaj, csak nekünk harangoznának már! És nem úgy értem, hogy a temetőben :-)! Minden esetre puszi az arcocskádra!
Kis Herceged
