Édes Egyetlenem!
Na, akkor most mi a manó történt? Vagy manókisasszony? És mit csináljak a rózsával? Azt nem mondom, hogy rendet raktam a lakásban, mert arra ennyi idő kevés volt, de kisúroltam a mosogatót, a mosdót és a WC-t, az utóbbit még illatosítóval is elláttam, illetve vettem egy szín új farmer nadrágot. Mindezt lényegében hiába, a vasárnapi hangulat elég nyugalmas volt a téren, de nyugalmas lett volna akkor is, ha nem tettem volna egy potya kört a randi helyünkre meg vissza. Gondolkodtam egy kicsit, és az jutott eszembe, hogy pénteken talán elnézted egy kicsit az órát, vagy a blog admin nézte el a látogatásod időpontját. Most ez tűnik a legértelmesebb magyarázatnak, mert azt nem nézem ki Belőled, hogy szándékosan fel akartál ültetni, illetve le akartál állítani az OTP elé. Viszont még ha így is volt, akkor sem mondhatnám, hogy ez a hétvége a legsikerültebbek között fog bevonulni a történelmünkbe. Mert a hegyimari sikerült, az igaz, de amíg ezekben a dolgokban nem állsz mellém, az inkább az én történetem, mint a kettőnké. Illetve a kettőnké is, hiszen nem utolsó sorban Érted is futottam, de Te nagyon-nagyon hiányoztál mégis belőle, fájóan, mert annyi rengeteg ember szurkolt nekem, csak pont az nem, akinek a leginkább kellett volna. És akkor még itt van ez a vasárnap esti petit malheur is. Petit, Petit, Istvánkát, azt a kutya fáját, irgum-burgum, fakalap!
Holnap este Dorkával leszek, mert megy el Németországba, és három hónapig nem fogom látni, kedden pedig megint el kell utaznom Romániába, ahonnan csak pénteken fogok hazajönni, viszont a szombatot Nyíregyházán fogom tölteni, tehát lesz megint alkalmunk a találkozásra. Kérlek szépen, hogy addig próbálj valahogy összeszenvedni két egymásutáni nap egy-egy időkapus pálcikát. Illetve a legjobb az lenne, ha nem is szenvedésből fakadna. Mert úgy, nem lehet szeretni senkit, hogy közben mintha a fogadat húznák. Az nem út, szerintem a hét év erre bőséges igazolást adott. Szakadékokat nem lehet átlépni kis lépéssel, kis lépésekkel csak a szélükön lehet toporogni az idők végezetéig. Férfias, bátor módon vállalak, hívlak, szeretlek, és kérem, hogy segíts nekem jobbá válni. Jelenléted, szereteted legyen izzó parázs, amely úgyszintén izzó parazsat éleszt bennem. Rengeteg jó dologba kavarodtam, csodálatos események történnek velem nap, mint nap, de Te akkor is nagyon hiányzol. Mert hiába a sok jó dolog az összes egyéb vonalon, ha Te ezekből kimaradsz. Vagy ha nem is hiába, de akkor is csonka így, nagyon-nagyon csonka. Én még emlékszem a bükki félmarira 2004-ből, nem lehettél ott, de a befutó után azonnal Téged hívtalak. És hány egyéb helyszínről is! Most meg jóformán mindenkit felhívhatok, csak Téged nem! Méltó ez hozzánk? Méltó ez ahhoz az egészen káprázatos és gyönyörű szerelemhez, amelyet kaptunk? Méltó az, hogy a város szeme láttára dolgom végezetlenül kell hazaballagnom kezemben a három szál rózsával, meg a tél óta Rád váró ajándékkal? Méltó hozzánk ez az egész hét év úgy, ahogy elmúlt? Igen, talán méltó volt, mind a kettőnknek egy csomó mindent le kellett győznie magában, de tegyük már végre múlt időbe! Volt, de már nincs, illetve nem is volt csak egy gonosz káprázat illegette magát előttünk, és mi bedőltünk neki. Rengeteg mindent kéne leírnom Neked, de elmondani sokkal inkább kéne, megélni együtt meg még annál is jobban. Egyébként meg nem csak Neked kell írnom, hanem másoknak is a tegnapi versennyel kapcsolatban, és szigorúan most, amíg még friss az élmény. Egyelőre tehát elköszönök Tőled, de nem hosszú időre. Jövő szombaton szeretnélek látni! Puszi az arcocskádra!
Kis Herceged
