Édes Egyetlenem!
Borzasztó szomorú voltam, amikor megláttam, hogy ma sem jöttél időben. Ezzel lőttek a szombatunknak, sőt az utána következő három napocskának is, mert vasárnap reggel el kell utaznom megint. Pedig kértem Tőled, hogy amíg odavagyok, legyen két jó időben megejtett látogatás, és most már biztos nem lesz, mert eddig még nem volt egy se, és holnap megyek haza. Nem kértem Tőled semmi mást csak ennyit! Hogy láthassam a pálcikádat az időkapuban, utána pedig Téged magadat a Kossuth téren! Olyan nehéz ezt megtenni? Mit fogsz csinálni szombat este nyolctól a lefekvésig? Milyen jobb programod lesz, mint hogy velem legyél? Mi negálja a randinkat? Részemről semmi, bár így, hogy megint kikosaraztál, lehet hogy elmegyek meccset nézni valamelyik barátommal. Nem szoktam tévézni, de ha nem lehetek Veled, kénytelen leszek valahogy levezetni a hiányodból fakadó feszültséget! Azt hiszed, nekem semmiből sem tart feldolgozni azt a csalódást, amelyet a távolmaradásaid miatt kell átélnem? Azt hiszed, hogy én csak csettintek, és máris túl vagyok rajta? Ha azt hiszed nagyon tévedsz!
Július 21-én elmegyek szabadságra, és az akkor kezdődő három hétből a lehető legtöbbet szeretném Veled tölteni. Addig még rengeteg munka lesz, de onnantól miénk lehetne a világ. Elmehetnénk Németországba meglátogatni Dorkáékat, aztán elmehetnénk valahová csak ketten, pihenhetnénk, fürödhetnénk, sétálhatnánk beszélgethetnénk rengeteget, és főleg szerethetnénk egymást reggeltől reggelig. Ne rontsd el a nyolcadik nyarunkat, kérlek, ne rontsd el! Nem tudom, hogy ki rontotta el az előző hetet, de ez most a Te lelkeden száradna. Időben szólok, mert csak most kezdenek kialakulni az időpontok. Ne rontsd el, Édes, gyere vissza, amilyen gyorsan csak tudsz! Ha nem jössz szombaton, gyere szerdán, az is "sz" betűs nap, addigra hazaérek, és addig lesz időd megint, hogy jelezz! Ne szenvedj tovább, és ne kínozz mást, például engem se! Gyere szépen, ahogy kell, ahogy más is megtenné a helyedben! Vigyázz magadra, szedd össze a bátorságodat, szedd össze a szekrény alján lapuló gyűrődő mosolyodat, friss, üde illatodat, fényedet, mely mindent átvilágított egyszer. Szedd össze az egyszer volt Napocskát, és győzd meg magad arról, hogy az volt az igazi. Mert az volt, én tudom, csak még Te nem, mert nehéz az ilyesmit elhinni. Nehéz elhinni, hogy a valóság minden képzeletet felülmúl. Pedig megteszi, csak fel kell nőnünk ahhoz a minden képzeletet felülmúló valósághoz. Arra volt a hét év, viszont az az időszak letelt. Nagyok vagyunk és tapasztaltak és ügyesek és elszántak és szerelmesek, és egymás mellet van a helyünk. Puszi az arcocskádra!
Kis Herceged
