Az emberi világ nem követel speciális, tehát módosíthatatlan alkalmazkodást, sőt az alkalmazkodás az embernél mindig feltételezi az elfogadás és követés, a kényszerű vagy azonosuló elfogadás, illetve a belső elutasítás ellenére történő követés alternatíváinak sokaságát.A különállás, a bele nem olvadás, a személyiség szilárd halmazállapotának megőrzése önmagában is szabadság-értékű. Egy ember élhet környezetében úgy, hogy látványosan, sőt tetten érhetően nem szegi meg annak se írott, se íratlan, se manifeszt, se látens szabályait - mégis, egyszerűen olyan ember marad, akinek belső élete bizonyos fokig, avagy csaknem független környezetétől.
Ancsel Éva Az aszimmetrikus ember című könyvéből
