Édes Egyetlenem! Nagyon hiányzol :-(((... Tudom, hogy el kellett menned, tudom, hogy kevés volt az, amit tőlem kaptál, abban az állapotodban, amelyben akkor voltál, kevés volt akkor, de most már nyugodtan visszajöhetsz mégis. Sok tanulságot leszűrtünk, értjük, hogy hol a helyünk, tudjuk, hogy mit akarunk, és azt is, hogy miért. Nem kell túlságosan elmarasztalnod magad, de közben nem szabad lehetetlen igényeket sem támasztanod másokkal szemben. Mindannyian tanuljuk magunkat, mindannyian előbbre jutunk abban, amit csinálunk, ám egyikünk sem válik szuperhőssé, és azt mondhatom, hogy szerencsére, hisz a szuper-hősökkel több baj is van, a legnagyobb talán az, hogy nem léteznek. Hibáztam én is, hibáztál Te is, hibáink egy része bizonyára kikerülhetetlen volt, a másik része, nem biztos, de ezzel a kérdéssel nem foglalkozik senki, most már ideje továbblépni. Én szerettelek Téged, és kitartottam Melletted hét éven keresztül, Te pedig nem mentél el végleg, pedig sokszor remegett a léc. Mind a kettő egyforma teljesítmény, mind a kettő ugyanannak a folyónak a két ága, és ez a két ág egy nap - remélem hamar - megint össze fog érni. Voltunk mi már nagyon boldogok, meg leszünk is még. Csak egy pici bátorság kell, meg egy pici átértékelés, és máris itt lehetsz, vagy én ott. Puszillak, szeretlek, és küldök egy clermont-ferrandi képet ajándékba, melyet a mai, 10 fokozatú skálán 1,5-ös érdekességű workshop után készítettem a Jaude téren, ahol talán már Te is voltál.
