Édes Egyetlenem! Ha nem lenne elég jel a Bessenyei téri albérletem körüli herce-hurca arra, hogy végre elkezdjünk együtt élni, akkor elmondom Neked, hogy időközben érkezett egy másik is. Tudod nagyon jól, hogy nincs mosógépem, hisz hét éve abban a hitben élek, hogy talán már csak napokat, vagy esetleg heteket kell itt töltenem, és ilyen rövid időre az ember - telejesen logikusan - nem vesz mosógépet, még ha meg is tehetné, hiszen mit csinálna vele utána. Emiatt aztán - ahogy tudod is - hét éve kézzel mosom az alsóneműimet, a többit pedig a tisztítóba hordom. A kézi mosáshoz eddig az Ultra 68 nevű mosókrémet használtam, amely tökéletesen bevált erre a célra, azonban ezt most kezdik kivonni a piacról. Nyíregyházán már nem is lehet kapni, legalábbis nekem nem sikerül beszereznem. Helyette van egy Ultra 90 nevű, azonban az már fékezett habzású, és ezért kézi mosásra nem annyira alkalmas, mint az elődje volt. Szóval egy kicsit meg vagyok lőve. Az utolsó doboz Ultra 68 alján még van egy kicsi, de hamarosan elfogy, és utána egy gonddal több lesz az amúgy is meglévő számos mellé.
Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy a mosószer kínálat változása miatt, vagy akár az albérleti szerződésem zárossá vált határideje miatt szeress belém (egyébként ne szeress belém, legalábbis úgy ne, ahogy eddig pár emberbe már beleszerettél), hanem azt, hogy ha van egy különleges helyzet, akkor annak vannak különleges folyományai is. Ha valami nem jó, akkor az vagy megjavul vagy tovább romlik, hiszen a világban stagnálás nincs, ha pedig tovább romlik, akkor az - teljesen természetes módon - újabb és újabb problémákat fog felvetni. Várakozni lehet, de tudni kell, hogy a várakozás csak halmozza a bajokat, hiszen a bajok fő üzenete pont az, hogy legyen már vége a várakozásnak.
A bajok sorában valószínűleg nem az én mosókrém problémám a legsúlyosabb, ezt készséggel aláírom. Még csak nem is az albérleti szerződés lejárta. Viszont ezek mind figyelmeztetések, hogy lépjünk már, és ha ezek a figyelmeztetések nem indítanak el minket, akkor nagyon valószínű, hogy jönnek majd súlyosabbak is. Mert az élet logikája az, hogy élni akar, és nem hagyja békén azokat, akik szembeszegülnek ezzel a szándékával. Ha nem kellek, hagyj el, hagyd el a blogot, ne kapaszkodj belém ilyen formában se, és élj boldog, teljes életet mással. De akkor lássam, hogy tényleg élsz, és rendben vagy ott, ahová tetted magad. Költözz hozzá, lakjatok együtt, legyen két név a kapucsengőn, és mondd el nekem is normálisan, hogy minden megoldódott Körülötted. Ha meg erre nem vagy képes, akkor gyere vissza hozzám, és én megígérem Neked, hogy abból a színtelen-szagtalan semmiből, amelyben nem tudom, hogy mióta (de 7 éve már biztosan) időzöl, nagyon nagy szeretettel és óriási empátiával, de "kíméletlenül" ki foglak rángatni. Mint ahogy most is azt teszem a puszta létemmel, meg az írásaimmal. Ho-la-la! Puszi az arcocskádra!