Kisbolygó

Édes Kis Hercegnőm!

Szerinted mit érezzek az ilyen jelek láttán? Örüljek, mert már csak 1 milliméterre vagy tőlem, vagy sírjak, mert még mindig van 1 milliméter köztünk? Nem lehetne egy picit gyorsítani ezen a tempón? Komolyan kérdezem! Vannak olyan görbék, amelyek aszimptotikusan tartanak a nullához, tetszőlegesen kis távolságra megközelítik a tengelyt, de azt soha nem érik el. A fejedbe vetted, hogy ezt a matematikai fikciót fogod leképezni a magánéletedre? Kérlek, Édes, ne tedd ezt velem, főleg pedig magaddal ne tedd! Nézz egy kicsit kívülről magadra, próbáld egy kicsit elképzelni, hogy mit szólnál, ha valaki más csinálná ugyanazt a kedvesével, amit Te velem! Sok mindent megértek, de - akárhogy nézem - ez már csak hiszti, toporgás a lépcsőházban a csengőgomb előtt. Már többször rajta volt a kezed azon a gombon, már minden irányból megtapogattad, és Te is tudod, hogy meg fogod nyomni, hiszen nem tudsz megnyugodni addig, amíg életednek ezt a fejezetét le nem zárod. Akkor meg mért nem lehet megnyomni most? Mi a csudának kell húzni, halogatni, nyújtani a várakozást, mint a rétes tésztát, hergelni magadat bele mindenféle szörnyű aggodalmakba meg félelmekbe a párkapcsolat mikéntjét illetően, már annyi fát ültettél ebben a témában, hogy az összes erdőt sikerül kitakarnod vele. Bele vagy gabalyodva ennek a történetnek egy borzasztó bonyolult olvasatába, egy olyan olvasatába, amelynek a valósághoz igen kevés köze van. A vikingnek több köze van Pekinghez, mint ennek a körömrágásnak Hozzád, a Te igazi belvilágosságodhoz. Például nem vagyok sem szörnyeteg, akitől ilyen fokon rettegni kéne, sem béna kacsa, aki képtelen életben maradni a másik parton, miközben Te sem vagy az a magatehetetlen, gyámoltalan, döntés- és szeretetképtelen nőszemély, akinek a szerepét kiválóan játszod sok éve. Nem az vagy, van rá egy húsz ezresem, és csak azért nem teszek rá több pénzt, mert jelenleg nem létezik nagyobb címlet Magyarországon. Az, amit most mutatsz magadból, csak egy egy álarc, egy festékréteg, amelyet a nagyobb kérdésk elől való kitérés végett magadra kentél, és most meg nem mered levakarni magadról, mert már annyira megszoktad, hogy el sem tudod képzelni az életedet nélküle. Jó, tudom, hogy ez kortünet, tudom, hogy ez alapvető probléma mindenki esetében, mert mindenki inkább játssza azt a majmot, amelyet a környezete elvár tőle, meg vetít rá, mint azt az embert, aki lehetne, ha nem majomkodna, de akkor sem kéne sokáig szerencsétlenkednünk már, nyugodtan függetlenedhetnék egy kicsit attól a kortól amelyben élünk. Meg attól a kórtól is. Szeretlek nagyon, Te is szeretsz engem ugyanannyira, akkor meg mért kell a végtelenségig folyatni ezt az irdatlanul hosszú és terméketlen helyben toporgást? Egy ideig kellett, tanultunk belőle, de most már olyan okosak vagyunk, mint hat másik, vagyis nyugodtan állíthatod a pálcikákat az időkapuk kellős közepébe is, utána pedig nyugodtan lesétálhatsz a Kossuth tér sarkára este nyolckor. Ez egy annyira szuper ötlet, hogy jobb egyszerűen nem létezik nála. Kilenc év sok idő, de azalatt sem jutott ennél nagyszerűbb gondolat az eszembe! Szóval találkozzunk amilyen gyorsan csak lehet, holnaptól tavasz van a naptárban, de három nap múlva már Nyíregyházán is az lesz, csak ne folytasd tovább az aszimptota rajzolását, ugyanis azzal a lelkülettel, amellyel az ember aszimptotát rajzol, a tavasz érzékelésére teljesen képtelen, amúgy meg pont Neked kéne élen járni a tavasz elkészítésében, hiszen kinek, ha nem egy Napocskának? Javaslom, hogy hangolódj rá erre a nemes és nagyon nőies feladatra ízibe, meg rám is, akinek a kicsit megfoghatóbb jelenléte az életedben ideális közeg lenne Számodra a tavasz készítéshez :-)! Puszi az arcodra! Borzasztóan jó, hogy vagy, csak most már nyílj ki, mert szeretnék gyönyörködni Benned, ho-la-la :-)!

Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

A változatosság kedvéért ma délután megint lett egy időkapus pálcika, vagyis az elölről kezdődő számolásban a mostani állás szerint az egynél tartunk. Ez egy nagyon biztos pont, bármi lehet belőle, és ha holnap szintén lesz egy hasonló jel, még a mainál is nagyobb izgalomba fogok kerülni. Inkább nem írok sokat ezúttal, hagylak érvényesülni, szervezd meg szépen az elkövetkezendő napocskákat minden érzékenységedet bevetve, és garantálom, hogy nem fogsz csalódni. Ha pedig a statiszta mutatni fogja, hogy mehetek a térre, akkor számíthatsz rám akár a legnagyobb hóviharban is. A hóvihar nem zavar, legfeljebb egy kicsit romantikusabb lesz a találkozásunk. Vigyázz magadra, egy gyönyörű történet szereplői vagyunk, amelynek eddigi fejezetei sem voltak unalmasok, de ami ezután fog következni, az mindent felülmúl majd. Csak most már lapozni kéne, mert megérett a meggy. Hát, akkor lapozzunk! Nagy szeretettel gondolok Rád!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Akkor most hol került homokszem a gépezetbe? Ezen a héten összesen 6 időkapus pálcika keletkezett, abból akár két randi is kijöhetett volna, de egy olyan simán, mint amennyire simán lementem a Kossuth térre egy jó háromnegyed órája, ám nem találtalak ott mégse. Pénteken volt pálcika, ha jól emlékszem a kora délutáni időkapuban, szombaton volt kettő is, egy kora délután, egy este, ma pedig sietve beesett egy 13:55-kor, az utolsó pillanatban, de még az érvényesség keretén belül, számított, és én komolyan vettem. Még egy nagy logisztikai trükköt is bevetettem, mondtam a virágboltosnak, hogy rövidre vágja a rózsa szárát, mert a hideg miatt a kabátom alatt kell vinnem, hogy meg ne fázzon, meg is tette értem, meg Érted, illetve a rózsádért, és így sikerült megmentenem a fagyhaláltól, de viszonylag hiába mesterkedtem, mert csak annyit értem el vele, hogy most már az előszobám négy sarka közül kettőben is díszeleg egy fehér virág, ugyanis még a múlt heti se hervadt el egészen...

Na, jó, akkor most már meg volt a második csalódás is, ennyivel is előrébb vagyunk, most már jöhet a harmadik randi, gondolom, hogy az már sikeres lesz, mert azt azért nem hiszem, hogy hosszabb távon is gyakorlatoztatni akarsz, hogy sétáljak oda-vissza a lakásom és a tér között esténként, és diszkont virágboltot nyissak az alig használt fehér rózsák egyre bővülő árukészletére alapozva. Egyébként nincs semmi baj, nem haragszom, valamit elnéztél, lehet, hogy az órát, nem tudom, belefér, csak nagyon sok ilyet már ne csinálj, plíz! Az időkapus pálcika állítás most már jól megy, ez nagy lépés, még a térre való lemenetelben kell egy kicsit fejlődnöd, és akkor végre boldogok leszünk. Nagyon várlak, nagyon szeretlek, igazán nem kell félned, elmagyaráztam már sokszor, rojtos a szám széle, illetve a betűk kezdenek lekopni a billentyűkről, ha így megy tovább, hamarosan olyan lesz, mintha vakon kéne gépelnem, illetve remélem, hogy nem kell már sokáig, mert ha majd együtt fogunk élni, akkor szeretnék inkább szóban kommunikálni. Most búcsúzom, de nem hosszú időre, remélem, hogy legkésőbb szerda este, a tavasz első napjának előestéjén láthatlak. És ha történetesen minusz 10 fok lesz, akkor is, mert a külső hőmérséklet lényegtelen, amikor a belső kellően magas fokú. Most először nem írom le részletesen, hogy a teendő a szerda esti randi érdekében, mert szerintem ki lehet következtetni az eddigiekből, viszont mielőtt elindulnál a térre, díszítsd fel a lelked, és mellesleg át is öltözhetsz szép ruhába, nem kell nagyestélyi, de egy fehér inget én is felveszek ilyenkor mindig, hiszen még se minden nap találkozik az ember a kedvesével kilenc év és két hónap távollét után. Puszi az arcodra, szeretlek!

                                          Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Láttam a jelet, és örülök :-)! Ott leszek nyolckor a megbeszélt helyen, ne félj!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Ma a hat olvasási jelből kettő esett időkapuba, így aztán szép reményekkel tekintek a közeli jövő, vagyis a holnapi nap elébe. A vasárnap nagyon jó a találkozásra, hiszen a Sunday a Te ünneped, ez a szó ugyanis magyar fordításban Napocska napot jelent :-)! Nem lesz meleg a téren, de majd beülünk egy kávézóba, vasárnap este már nem szokott nagy tömeg lenni, vagy feljöhetünk hozzám is. Égbe kiáltó rend nincsen, de azért teljes káosznak se nevezném, legalábbis volt már rosszabb (nem is egyszer), és főleg működik a fűtés, annyira, hogy még Petőfit is megindítaná, hiszen ő tudta értékelni az ilyesmit. (Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.) Csak arra kérlek, hogy most már ne találj ki semmit! Nem tudom, hogy ez a nyolcórás pálcika hogy került ide, hiszen már a délutáni időkapu se volt üres, remélem, hogy nem a holnapit hoztad előre ma estére, inkább csak nyomatékosítani akartad, hogy mennyire szeretsz már, és mennyire várod a találkozást Te is. Én legalábbis most így értelmezem, és szeretném kérni, hogy ne cáfolj meg :-)! Aludj jól, én is igyekszem, aztán a többit majd megbeszéljük! Puszi az arcodra!

                                           Kis Herceged

Ui: szóval még egyszer a helyszín és az időpont: este 8 óra a városi karácsonyfa helyén, a találkozás feltétele pedig egyetlen egy olvasási jel reggel 9 és 10 vagy délután 1 és 2 között. El ne rontsd :-)!

Édes Kis Hercegnőm!

Csak a rend kedvéért írom le a visszajelzést, hogy ma volt egy pálcika a kora délutáni időkapuban, viszont nem vagyok Benned egész biztos, mert azon a pálcikán kívül este kilencig még három képződött, vagyis lehet, hogy nem Te voltál jó időben, de ha holnap megint lesz egy hasonló, az már többet el fog árulni, a legtöbbet viszont a három egymás utáni időkapus nap mondaná el, vagyis biztatlak, mint már régóta, és várlak is nagyon. Már megint ott tartunk, hogy minek szövegelni, ha kevesebb, mint 48 óra múlva akár meg is ölelhetlek, így most nem megyek bele a részletekbe, a lényeg az, hogy nagyon szeretlek, és nagyon szeretnélek látni. Ne félj tőlem, ne félj magadtól, ne félj senkitől, ne félj a kockázatoktól, ne félj a kudarcok lehetőségétől, ne félj az életedtől, ne félj az új dolgoktól, ne félj a változástól, a fejlődéstől, a megbocsájtástól, ne félj a fájdalomtól, ne félj az örömtől, ne félj a fénytől, ne félj a sötéttől, egyedül attól félj, hogy az életed, a kialakulásod legfontosabb területeire nem fogsz megérkezni időben, egyedül attól félj, hogy a sok kifelé tekingetés meg a sok külső biztonság, kapaszkodó keresgélése közben az életed legfontosabb eseményei, a belső események nem fognak lejátszódni, egyedül attól félj, hogy egyszer lesz egy pillanat, amikor majd azt fogod mondani, hogy Te jó ég, mindjárt meghalok, pedig még nem is éltem, mert igazán még nem szerettem senkit. Egyedül attól félj, hogy bimbójábam elhervadt virág leszel, egyedül attólj félj, hogy a sok konformizmus Körülötted nem hagyja kibontakozni a Te valódi lényedet, egyedül attól félj, hogy a félelmeid fognak irányítani Téged, ahelyett, hogy az életed, a Te saját életed teljességének nagy és mély hullámai borítanának el. Mert ezek az igazi veszélyek, nem pedig az, hogy valami kis apróság nem sikerül vagy kevésbé, mint szerettük volna. Puszi az arcodra!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Na, most akkor mi zajlik? Újabb erő-, illetve bátorság gyűjtés? Ha igen, akkor inkább nem is zavarlak, nehogy végül pont miattam szenvedjen csorbát e nagy jelentőségű kezdeményezés, egy pillanatra se akarlak elvonni tőle :-)!. Inkább csendben, csaknem lélegzet visszafojtva várok, míg kialakul Benned a következő árhullám, amely talán átsodor majd azon a fránya gáton pont ide az ölembe :-)))! Szeretlek, várlak nagyon!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Most akkor sírjak, vagy nevessek? Öt percre voltunk a ma esti találkozástól! Öt percre!!! Öt percre!!!!! Mi történt megint? Eszedbe jutott, hogy mozijegyed van mára, siet az órád vagy ennyire nehéz rászánni magad a velem való találkozásra? Még mindig nem sikerül? Olyan közel vagy már, hogy szinte összeérünk, olyan vékony hártya van csak köztünk, hogy szinte nem is látszik, ráadásul éjjel-nappal Veled álmodok... Kérlek, kérlek szépen, nagyon szépen kérlek, hogy most már gyere! Ne találj ki mást, állítsd be az órádat, vagy add el a mozibérleted! Kilenc éven át járhattál moziba, annyit, amennyi Beléd fért. Szerintem, nincs már olyan film, amelyet ne láttál volna legalább háromszor. Szépen gyűjtsd össze még egyszer azt a rengeteg bátorságot, amellyel idáig, vagyis az áttörés kapujába eljutottál, és tegyél rá még három molekulányit, hogy az a bizonyos áttörés most már tényleg bekövetkezzék. Mert annyi hiányzik, három molekulányi! Kezdd el állítgatni a pálcikákat szépen és már holnap, hogy vasárnap este tudjunk találkozni! Ez a következő reális időpont, és nem szeretném tovább tolni! Benne vagy a lendületben, izzik a szándékod, érzem a hőjét, ott libegsz az igen és a nem határán, a kilenc évnek köszönhetően egy olyan szédítő magaslaton, hogy én már a felére is azt mondtam, hogy "Ilyen nincs!" Aztán kiderült, hogy mégis van, de most már tényleg lehetetlen tovább fokozni. Most mát csak öt percet tévedett az utolsó pálcikád, ennél kisebb szám egyszerűen nem létezik, hiszen öt perces a legfinomabb felbontás a skálán. Az analízisben ezt úgy mondják, hogy tetszőleges kis epszilon sugarú környezetemben ott vagy már. Még nem fogom a kezed, de már kifejezhetetlenül kicsi az a távolság, amely az ujjvégeink között van. Na azt a kifejezhetetlenül kis távolságot kell valahogy áthidalni. Sok sikert, borzasztóan szurkolok, és borzasztóan várlak annak a kifejezhetetlenül kis távolságnak a másik oldalán :-)!

                                       Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Olyan szépen ágaskodnak az időkapus pálcikák, mint még soha, ma az eddig eltelt két időkapuban hármat is találtam belőlük, vagyis eléggé készülök a holnapi találkozónkra. Ugye, Te is? Egyáltalán ne félj, mert szeretlek, nagyon szeretlek! Mindent megértek, tudom, hogy nehéz volt idáig eljutni, azt is tudom, hogy miért, mert nekem is, de most már ne ezzel foglalkozzunk! Most már legyünk rendben, hiányzol, viszont úgy néz ki, hogy már nem sokáig, hátha tényleg ez az utolsó nap Nélküled!

                                       Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Ma nagyon sok olvasási jel keletkezett, többek között egy időkapus is délelőtt, és egy majdnem időkapus este 19:55-kor. Nem tudom, hogy a sok látogató közül melyik voltál Te, remélem, hogy a legügyesebb, és remélem, hogy holnap és holnapután is nagyon ügyes leszel, és várhatlak majd szerda este a karácsonyfa hűlt helyén. Puszi az arcodra, szeretlek nagyon!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Az egy szál fehér rózsát Zoli vette meg, mert én nem tudtam, hogy mikor fogok végezni, de gyanús volt, hogy virágbolt zárás utáni időpontban. Jól sejtettem, nyolckor még kint vergődtem a franciákkal, aztán bekísértem őket a Central Hotelig, de a saját házam előtt nehezen találtam parkolót, fél kilenc is elmúlt, mire hazaértem, Zoli ott adta át nekem a virágot, szép estét kívánt, és már ment is el az aktuális barátnőjével (ő is egy külön történet, de abba most nem kezdek bele). Esegetett a hó, megragadtam a legnagyobb esernyőmet, amely alá ketten is elfértünk volna, és irány a Kossuth tér széle, ezúttal vérmesebb reményekkel, mint oly sokszor korábban, viszont a vérmesebb remények sem igazolódtak be, sajnos. Öt perccel kilenc előtt értem a tett helyszínére, de Te még öt perccel kilenc után se voltál ott, és az már elgondolkodtatott. Hiába a Valentin nap, nem volt nagy zsongás a téren, de az arra járok kevesek közül azért párnak feltűnt, hogy várhatok valakire. Igen, így volt, vártam egy darabig még, de nem sokáig, mert hamar elment a kedvem tőle. Megnéztem a Villeroy & Boch aktuális kínálatát a kirakatában, és elindultam a színház felé, ám pár lépés után meggondoltam magam, és a Mosoly utca felé vettem az irányt. Először azt néztem meg, hogy ég-e a villany a lakásodban, azt hiszem, nem égett, utána odamentem a házad kapujához, az volt a tervem, hogy ha jön valaki, akkor beküldöm vele a rózsát, hogy tegye le a 15-ös számú ajtó elé. Jó gondolatnak tűnt, de az égiek ezt valószínűleg nem akarták, mert nem jött senki, így aztán hazamentem tényleg. A szilveszteri rózsa még foglalta az egyetlen vázámat az előszoba sarkában, gyorsan kidobtam, most a friss díszeleg benne a lakásom eme egyáltalán nem megbecsült pontján, de a szobába nem akarom behozni, mert ott már van egy, a legelső randevú kísérletről maradt, amikor még a Ferihegyi Repülőtéren akartam találkozni Veled idestova három-négy éve, november közepén, ha jól emlékszem, de akkor sem sikerült, mint ahogy most sem. Egyébként egy szerdai napon születtem, vagyis pont jó lett volna, ha szerdán találkozunk újra annyi idő után, hiszen ilyen értelemben az a nap egyben a születésnapom is lett volna. A szomorúság után azonban álljon itt egy jó hír: a jövő héten is lesz szerda, és itt és most megígérem, hogy várni foglak este nyolckor ugyanott, ha hétfőn, kedden és szerdán is lesz időkapus pálcika. A szerdai tekintetében az első vagy a második időkaput javaslom, mert a harmadik alkalmazása esetén nem leszek ott, ugyanis nem tudok hátrafelé menni az időben, pedig már sokszor jól jött volna ez a képesség... Na, mindegy, nem érdekes, ez nem egy science fiction blog, hiába Kisbolygó a neve (az alapján talán az utóbbira is lehetne gyanakodni)! Ez egy szerelmes blog, mely addig fog bővülni, amíg nem találkozunk, vagyis remélem, hogy már nem sokáig.Mert már nagyon szeretnélek látni. Nagyon! El se hiszed, hogy mennyire :-):-(:-)!

                                          Kis Herceeged

Ui: A statisztika legfinomabb osztása öt perces időintervallumokból áll, és ma 12:55-kor láttam egy pálcikát (egyénként később, délután is láttam hármat, valamint korábban, délelőtt negyed 11 után egyet, vagyis ma eddig összesen öt pálcika képződött). Nem tudom, hogy csak kicsit sietett az órád, vagy tényleg időkapun kívülinek szántad, ha egyáltalán Te voltál, de mindegy is, hiszen, ahogy írtam, a szerda még simán összejöhet, tehát ezt a kis körülményt csak a félreértések elkerülése végett említem. Puszi!

Édes Kis Hercegnőm!

Nagyon úgy néz ki, hogy szükségünk van egymásra, nagyon úgy néz ki, hogy egyikünk élete sem tud teljesé válni a másik élete nélkül, nagyon úgy néz ki, mert ha máshogy lenne, nem írnék Neked állandóan, és Te sem olvasnád minden nap a Kisbolygót, nem lennének itt a pálcikáid. Én elhiszem, hogy ezt nem olyan könnyű elfogadni, sőt azt is elhiszem, hogy egy férfi és egy nő kapcsolata messze nem olyan magától értetődően egyszerű, mint amennyire azt sokan hinni szeretnék, tehát vetítik maguknak, illetve még abban is elég biztos vagyok, hogy a párkapcsolatok többsége tulajdonképpen óriási és folyamatos hazugságok folyományaként marad meg látszólag, miközben belül rég köddé vált vagy el sem kezdődött soha, az emberi nyomorúságnak rettenetes mélységei vannak, de mindezek a megfigyelések ellenére is azt mondom, hogy vannak a személyiségfejlődésünkben olyan nagyon fontos területek, amelyek igénylik azt, hogy együtt éljünk, és egymást szeretve, egymás segítve és egymás segítségét elfogadva, az egymás közelségéből adódó helyzetek iskoláját kijárva váljunk egyre inkább azokká, akik valójában is vagyunk. Egyetlen egy igazi életfeladatunk van, hogy belső lényünk, igazi valónk felnövekedését, kibontakozását segítsük, gondozzuk, figyeljük, örüljünk neki. Aki ezt megteszi a párjával, az megteszi magával is, aki megteszi magával, az megteszi a párjával is. Óriási baj, hogy ennek az egyértelmű prioritásnak a kitűzése nem része az úgynevezett kultúránknak, nem népszerűek azok a szemléletek, amelyek ráirányítják a figyelmet az ember belvilágára, mindent elönt a külvilágról szóló értekezés, mintha más nem is lenne, és ezért aztán az emberek többségében tényleg fel sem merül, hogy van más is, úgy telik el az életük, hogy fogalmunk sincs arról, hogy mire születtünk, és a létük potenciáljainak nagy részét kibontatlanul visszük magunkkal a sírunkba. Ilyen civilizáció vesz minket körül, látszólag a szabadságról áradozó, csillogó örömködés, valójában lélekölő, a legfontosabbról a figyelmet folyamatosan elterelő, az embert éltető forrásairól folyamatosan lebeszélő ideológia, látszatfejlődés, mely valójában egy összeomlás felé menetel, hiszen nem maradhat meg hosszabb távon az a rendszer, amelyikben az ember önazonosságra való törekvésének, vagyis az egyetlen igazi szellemi teljesítménynek ennyire nincsen becsülete, amely ennyire lábbal tipor minden fiai és lányai szívében, létezésük legmélyebb rétegeiben rejlő kincset nagyon rövid távú célokért feláldozva a nem is olyan távoli jövőt. Igen, ez nagyon nagy baj, de nekünk nem kell együtt menni ezzel a megvezetéssel, a mi életünk attól még lehet teljességre törekvő, illetve körülöttünk mindenkinek is az a legjobb, ha a mi életünk - ha már kaptuk ezt a gyönyörű és végtelenül tanulságos történetet - teljességre törekvő lesz. Viszont ahhoz szükségünk van egymásra, mert az ember, a teljességre törekvő ember úgy van kitalálva, hogy van neki párja is, akivel együtt törekszik arra a bizonyos teljességére. Csomó dolgot meg tudok csinálni magam is, de egy csomó dolgot nem. Például, ahogy szerdán reggel is írtam (akkor még azt hittem, hogy este találkozni fogunk), megégni nem tudok Nélküled. Pedig tudom, hogy ha nem égek meg, akkor egy csomó minden belém fog szorulni, tudom, hogy anélkül hiányjeles lesz az életem, és a Tiéd szintén. A megégés alatt annak a közelségnek az átélését értem, abban a megtisztító élményben való részesülést értem, amely a szerelmükben létrejöhet, ha akarjuk, és amely olyan lélekfejlődést indíthat be mindkettőnkben, amilyent semmi más, viszont az a lélekfejlődés, ha elmarad, hiányozni fog nekünk, és hiányozni fog mindenki másnak is, hiányozni fog az egész világnak. Jutottunk valahova egymás nélkül is, de ez kevés, nekem kevés, és biztos vagyok abban, hogy kevés Neked is. Teljesen világosan láttam az arcodon, amikor a buszmegállóban álltál, vagy a buszon ültél, süt Rólad is az a hiányjel, mindenki látja, akinek van rá szeme, nekem van! És azért, mert van rá szemem, nem hagyhatlak el csak úgy, és nem is teszem meg, látod nem hagytalak el, sőt az időt közben jóra fordítottam, bár nyilván fordíthattam volna még jobbra is, de nem baj, nem ez az érdekes, az érdekes az, hogy most már tényleg gyere, ne ijedj meg, nem kell félni az élettől, nem kell mindenféle téveszmék mögé behúzódni előle, nem kell félned tőlem se, akire az ember kilenc évet vár, akinek a vergődését saját vergődése közben kilenc éven keresztül végigkíséri, annak az embernek a sorsa, és a boldogsága nem lesz közömbös a számára soha, aziránt nagy hőt fog táplálni a szívében mindig, és abból a nagy hőből bőven fog juttatni neki. Nem tudom, mi volt ez a szerdai, lehet, hogy kellett Neked még egy kis bátorítás, itt van akkor, de most már ne kéresd magad, eljött a Te időd, meg az enyém, vagyis a miénk, az, amire régen vártunk, gyere, még három pálcika kell jó időben, nem kell öt, csak három, már annyi se kell, mint a múltkor, csak bátorságból kell egy leheletnyivel több, de abból se sokkal több, hiszen szerdán is már csak egy kicsin múlt, gyere, Édes, újra csak azt mondom, gyere, puszi, szeretlek!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Ma reggel talán az egész Kisbolygó legfontosabb mondatait írtam le a tegnapelőtti blogbejegyzés végére. Nem tudom, hogy elolvastad-e figyelmesen, a biztonság kedvéért idemásolom még egyszer, hiszen nem szeretném, ha elsikkadna valahogy:

Mert a világ rossz, egy rossz világban nőttünk fel, de Te belül jó vagy, tudom, és én is jó vagyok belül, meg mindenki jó a szíve mélyén, csak az a baj, hogy általában nem merünk eljutni a szívünk mélyére, nem merünk azonosulni legmélyebb vágyainkkal, leragadunk idegen vágyaknál, olyanoknál, amelyeket mások vetítenek belénk, nem merünk azok lenni, akik valójában vagyunk, nem merünk önazonosak lenni, mert az egy kicsit nehéz, inkább elégünk valamelyik idegen máglyán, de azt szeretném, hogy velünk ne így legyen, nekünk lett egy történetünk, egy csomó esemény történt velünk, lett egy szerelmünk, és ezek a dolgok, a történetünk, az események, a szerelmünk segítettek és segítenek most is nekünk, hogy legalább mi azok legyünk, akik valójában, a szívünk mélyén is vagyunk, felnőtt, bátor, tudatos férfi és gyönge, érzékeny, odaadó nő, és már nem vagyunk messze attól, hogy ilyenekké váljunk, tehát hajrá, mindent bele :-)!

Nagyon várlak, nagyon szeretnék találkozni Veled. A jövő héten elején itthon leszek, de lehet, hogy utána pár napra el kell majd utaznom. Szeretnék úgy elmenni, hogy előtte találkoztunk legalább egyszer. Bár én azt hiszem, hogy ha egyszer találkoznánk, akkor utána már nem akarnánk nem találkozni többé... Még egy mondat az előző blogbejegyzésből kis változtatással:

Holnap újrakezdődik a számolás, ha ügyes vagy, kedd estére akár ki is tűzhetjük a következő randit, puszi az arcodra!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Mi történt? Megijedtél egy picit az utolsó pillanatban? Én legalábbis nem tudok másra gondolni... Bár az is lehet, hogy csak nem értél rá valami miatt.

Ha megijedtél, akkor azt mondom, hogy egyáltalán nem baj, majd legközelebb sikerülni fog. Már most is sokkal előrébb vagyunk, mint eddig bármikor, hiszen öt időkapus nap egymás után még nem volt soha, de négy, sőt még három se. Vagyis én nem esem kétségbe, inkább nagyon szeretlek és várlak. A bátortalanság normális ebben a helyzetben, persze, le kell küzdeni, de úgy érzem, hogy jó úton haladsz.

Akárhogy is van, bármelyik helyzet is állt elő, bízom Benned, kitartok, és kitartás Neked is az utolsó méterekre. Mert a világ rossz, egy rossz világban nőttünk fel, de Te belül jó vagy, tudom, és én is jó vagyok belül, meg mindenki jó a szíve mélyén, csak az a baj, hogy általában nem merünk eljutni a szívünk mélyére, nem merünk azonosulni legmélyebb vágyainkkal, leragadunk idegen vágyaknál, olyanoknál, amelyeket mások vetítenek belénk, nem merünk azok lenni, akik valójában vagyunk, nem merünk önazonosak lenni, mert az egy kicsit nehéz, inkább elégünk valamelyik idegen máglyán, de azt szeretném, hogy velünk ne így legyen, nekünk lett egy történetünk, egy csomó esemény történt velünk, lett egy szerelmünk, és ezek a dolgok, a történetünk, az események, a szerelmünk segítettek és segítenek most is nekünk, hogy legalább mi azok legyünk, akik valójában, a szívünk mélyén is vagyunk, felnőtt, bátor, tudatos férfi és gyönge, érzékeny, odaadó nő, és már nem vagyunk messze attól, hogy ilyenekké váljunk, tehát hajrá, mindent bele :-)! Holnap újrakezdődik a számolás, ha ügyes vagy, vasárnap estére akár ki is tűzhetjük a következő randit, puszi az arcodra!

                                        Kis Herceged

Most már mehetnék bárhová, hisz van tűz annyiféle
De én Tőled szeretnék megperzselődni mégis
Megégni mint a papír széle...

Pont hét éve jelent meg egy blogbejegyzésben ez a kép :-):-(:-)!

Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Nagyon örülök, hogy bátor lettél :-)... Szerda este kilenckor várlak a városi karácsonyfa helyén. Nem merek korábbat mondani, mert nem tudom, meddig fog tartani a munkanap, és lehet, hogy sokáig, ez a hét lesz az év egyik legmunkásabbja, hét vendégem van, és abból három francia, ilyen már régen volt, de remélem, hogy nem is lesz egy darabig. Viszont Te ne félj semmitől, mert szeretlek!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Hát ilyen már régen volt (volt, az biztos, mert emlékszem rá, de nem mostanában, és akkor még finoman fogalmaztam), viszont remélem, hogy nem is lesz soha többé köszönhetően annak, hogy holnap a harmadik jól helyezett pálcika el fog törölni minden további hezitálást -:)! Nagyon várom a holnapi napot, egész héten tele leszek franciákkal, de ha jelzel, a szerda este a Tiéd, és potyoghatnak zöld békák az égből, akkor is. Szóval ennyi mára, talán nem is kell többet írnom, legfeljebb a randi pontos koordinátáit, legszívesebben egy életre befejezném a Neked való írást, egész éjjel és folyamatosan Rád fogok gondolni, illetve Rólad fogok álmodni, megígérem... Puszi az arcodra!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Azt mondtam, hogy nem ujjongok fel, és nem is ájulok el egy időkapus pálcikától, hiszen egyet már láttunk sokszor, de azért nem hagyom szó nélkül, hiszen aki a kicsit nem becsüli, nem érdemli a nagyot se. Neked ez is egy lépés, tudom. Hogy mekkora, azt nézhetjük így meg úgy is, de az biztos, hogy a semminél azért több a jelentősége. Az más kérdés, hogy nem lennék felhőtlenül boldog, ha megint úgy járnánk, ahogy például hétfőn jártunk, amikor a vasárnapi jó pálcika után ismét csak egy szomorúságos, időn kívüli jelentkezett, és azzal együtt a kibontakozásunk esélye is további halasztást szenvedett. Vagyis bátor vagy, ügyes vagy, de a bátorságod és az ügyességed akkor fog sokat érni, ha kitartasz benne először még két napig, utána pedig egy egész életen át. Mint ahogyan az én bátorságom és az én ügyességem is akkor értékes ha kitartó, vagyis nem kérek Tőled olyat amit én magam ne akarnék megtenni ugyanúgy.

Ma is nagyon jót kirándultunk, ezúttal a Zemplénben, és simán eljöhettél volna velünk, lett volna egy csodálatos napod, tele rengeteg érdekes élménnyel, nem tudom, mivel foglalkoztál helyette, de el tudom képzelni, hogy megint rosszul jártál. Például kávéztunk Sárospatakon, felmentünk a Megyeri tengerszemhez, libegőztünk, boboztunk (fékezés nélkül természetesen), majd nagyon finomat ebédeltünk a Smaragd völgyi erdei étteremben. Annyira hiányoztál, hogy azt el sem tudom mondani, pont volt még egy hely az autóban, pont négyszemélyes volt a kávézói fakk, pont lett volna párod a libegőn és pont jól jött volna ki az ebédlő asztal kihasználtsága is. Mind a négy esetben arra gondoltam, hogy valakinek még nagyon itt kéne lennie. Én már csak ilyen vagyok, látok egy háromnegyed részben tele autót, amelyet ráadásul én vezetek, és rögtön az ugrik be, hogy Te jó ég, Napocska még mindig nincs sehol! Illetve valahol van, de még mindig nem itt, mert még mindig nem mer a szemem elé kerülni. Szóval ezen változtassunk, úgy értem, a helyzeten, mert rajtam nem lehet. Ha én látni fogok egy üres ülőhelyet magam mellett bármikor úgy, hogy közben Te nem vagy velem, akkor arról úgyis Te fogsz az eszembe jutni, nincs az a érdekesség, amely Rólad el tudná terelni a figyelmem. Akárhogy csűröm.csavarom, az a vége, hogy kérem az időkapus pálcikákat még, a holnapit, és a holnaputánit is, és utána keresni fogok egy szabad estét, amilyen gyorsan csak lehet, hogy találkozhassunk. Nekirugaszkodtál, most már ne állj meg! Tudom, hogy Te vagy a pálcikák állítója, szinte minden rezdülésedet értem, ne trükközz tovább, kérlek! Szeretlek, és Te is szeretsz engem, teljesen felesleges abban reménykedned, hátha mégse, mert de, ha nem szeretnél már rég eltűntek volna a pálcikák, szeretsz nagyon, én ebben olyan biztos vagyok, hogy mérget tudnék venni rá. Ha pedig szeretsz, akkor meg nyugodtan szeressél, tellement simple, mondaná Victor Hugo, ha valaki megkérdezné őt erről. Márpedig amit egy francia megmond, az meg van mondva!

Lassan befejezem, mert be kell zuhannom a hálózsákomba, annyira elfáradtam a friss levegőn. Holnap nézem majd a statisztikát, de leginkább az időkapukat. Gyere, gyere, mindkettőnknek az lenne igazán jó. Szeretlek, ölellek, gondolok Rád sokat, puszi!

                                       Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Most este negyed hat van, és azt látom, hogy délután fél három körül már volt egy látogató, viszont azt nyilván nem tudom még, hogy este nyolc és kilenc között is lesz-e, ám momentán ez önmagában nem is érdekel annyira, egy időkapus látogatással semmire se megyünk, háromra van szükség, vagyis legközelebb a háromtól fogok felujjongani meg elájulni, nem az egytől, meg a kettőtől...

Viszont abból az alkalomból, hogy megint eltelt egy munkahét, és még mindig nem vagy itt velem, azt azért szeretném elmondani Neked, hogy én miben látom ennek a kettő plusz hét évnek a legfontosabb tanulságát. A kettőnek semmiben, az egyszerűen elment önsajnálattal meg sebnyalogatással, arra kár több szót vesztegetni, de a hét érdekesebb, mert annak már lett érdemi produktuma, és elég könnyen össze is foglalható, így hangzik: Ha nem merünk önálló, érett, felnőtt emberekké válni, akkor ne lepődjünk meg azon, hogy nem jutunk sehova. Ha a párkapcsolatot csak egy mentsvárnak képzeljük az élet viharai elől, akkor a Jóisten vagy a sorsunk vagy egy teremtett világ belső logikája szerint lejátszódó eseménysor - nevezhetjük bárminek - páros lábbal fog kirúgni minket annak a várnak a kapuján keresztül, mint ahogy másokkal is megteszi ugyanezt, és ezen nincs semmi csodálkozni való. Viszont abból, hogy sokan sajnos tényleg megakadnak ezen a ponton, illetve egy csomó egyéb ponton is, csak azért, mert nem merik elvállalni azt a személyiség fejlődést, amelyre a sorsuk hívja őket, még nem következik az, hogy nekünk is ugyanazt kéne csinálni. Talán biztonságosabbak lennének körülöttünk a helyzetek, ha mi se tennénk mást, de azokba a biztonságos helyzetekbe egyszerűen beleszáradnánk, mert a lelkünknek sokkal több érdekességre van szüksége, mint amennyit a puszta biztonságra törekvés magában foglal. Millióan esnek bele ebbe a hibába, ami mellesleg teljesen természetes, hiszen az egész társadalmunk erre a stratégiára van felépítve, a csapból is ez folyik, az egész társadalmunk fejvesztve menekül minden kihívás elől, amely valami kis érdemi erőkifejtéssel járna, illetve leginkább a különböző sztereotípiákról való leválás elől menekül mindenki, mert az én iskolájának kijárása mindenki számára nehéz feladat, annál sokkal könnyebb készpénznek elfogadni a kívülről ránk testált viselkedéseket, meg szemléleteket, vagyis beleolvadni, belekábulni valamelyik masszába, és közben megfelejtkezni arról, hogy mindnyájan külön kis mikrokozmoszok vagyunk, és sokkal inkább feladatunk lenne a saját személyes lényüknek a kibontása, mint egy többé-kevésbé önkényesen kiválasztott trendeknek, kollektivizmusnak való benyalás.

Nagyon sokat tudnék írni Neked, egyébként a Leonidasz blogom mostanában már jóformán csak erről szól. Elemi erővel tőr rám ez a felismerés minden nap ezer meg ezer különböző kis ébredésben, és biztos vagyok abban, hogy a mi szerelmünk is ezen a ponton akadt el. Ahogy a legtöbb szerelem itt akad el, meg a világon minden, ami jó lehetne, de aztán mégse lesz jó, mert nem vállaljuk el, mert mindenki inkább lemásolja a másét, mintsem hogy kitermelné a sajátját, vagyis mindenki a másik életét éli, mert a sajátjához gyáva. Amikor kiderül, hogy valaki nem illik bele a nagy átlagba, mert van egy kis saját személyes léte is, amelyik csak ő, csak rá jellemző, és ezért az illető ellentmondásba kerül a közegével, akkor az adott tulajdonság tulajdonosa becsődöl, ahelyett, hogy elvállalná a külvilág és a belvilága közti feszültséget, és minden abból fakadó harcot és épülést átélne, inkább lemond a sajátjáról, beáll valamelyik piros, narancssárga vagy rózsaszín zászló alá, beáll valamelyik értéket nyilván tartalmazó, de azt a specifikus értékét nyilván bőven túlpozicionáló leszűkítés zsoldosai közé, átvesz valamilyen szemléletet, életelvet, életmódot, filozófiát, átvesz valami olyat, amiben van említésre méltó érdem valószínűleg, de ami semmiképpen sem ő, az átvétellel takarja be azt a szomorú tényt, hogy miközben a rendszer programjai kiválóan futnak rajta, ő maga az egészben tulajdonképpen nincs is jelen.

Biztos vagyok abban, hogy ez az egész civilizációnk egyik alapproblémája, bizonyos dolgokat jól csinálunk, miközben egy csomó dolgot sehogy se, és ettől a szellemi fejlődésünk olyan potenciáljai maradnak kiaknázatlanul, hogy abba lassan beleremeg a föld, az összes globális probléma mögött az húzódik meg, hogy széles néptömegek a saját emberi fejlődésük elfogadása helyett keresnek egy szemrevaló kis zugot, és az abban való létet gyakorolják, ahelyett, hogy a maguk belső lényét nevelnék fel szeretettel és nagy figyelemmel. Hipermodern a technikánk, nagyon értjük az anyagi világot, magunkat viszont egyre kevésbé, az ősembernek is több fogalma volt a saját lelkivilágáról, mint nekünk. Ezt kell szépen ott hagyni, és elkezdeni élni végre, még mielőtt meghalnánk. Ez a hét év tanulsága. Hogy azért, mert százezrek vannak belecsavarodva rettenetes aránytévesztések miatti terméketlen vergődésekbe, nekünk még nem kell ugyanazt tennünk, amit ők csinálnak, sőt nekik is azzal segítünk a legtöbbet, ha megmutatjuk, hogy lehet máshogy is élni, illetve csak máshogy lehet igazán. Olyan szerelmet kaptunk, hogy az szédület, mások a negyedétől is elájultak volna, mi pedig itt tökölünk hét éve, és nem tudjuk, hogy mit tegyünk vele. Illetve tudjuk, de amit tudunk, azt nem merjük csinálni. Azért tökölünk, mert ez a szerelem nem teljesen rendszer konform, és jaj, mi lesz akkor velünk, ha valami nem teljesen rendszer konformba vágunk bele! Semmi nem lesz, ha nem ijedünk meg ettől a nem rendszer konformitástól, és szépen csináljuk, úgy, ahogy már hét éve is csinálhattuk volna, ha értettük volna, hogy mire van. A világon nincs egyetlen olyan értékes dolog, amely egyben rendszer konform is lenne. Az ember, mióta ember, feszültségben van a környezete működésmódjával, mert mindegyik működésmód szűk neki. Mindegyik szűk, kivétel nélkül. Ez egy kicsit fájdalmas, de ennyi fájdalom kell ahhoz, hogy ne kábuljunk bele teljesen a sodrásba, hogy ne azzal menjen el az életünk, hogy sodródunk egy hullám hátán úgy, hogy közben fogalmunk sincs arról, hogy mi történik velünk.

Látod, feketén-fehéren leírtam. Most már nagyon szépen kérlek, hogy döntsd el, hogy mit akarsz, felnövekedni arra a tündéri lénynek a gazdagságára, aki csírájában már azon a gyerekkori képeden is ott ragyogott, amelyet mutattál nekem a legelején, vagy körömrágásban, meg görcsökben eltölteni még húsz-harminc évet, mert sokkal többet úgy biztosan nem fogsz. Fontos-e Neked az a Napocska, akit olyan szépen bemutattál, és akit én is annyira megszerettem, fontos-e, hogy felneveld őt, tündéri kis hercegnővé válj, vagy csak azok a képek fontosak, amelyeket ez a beteg világ vetít a szerelemről, és amelyeknek a szerelemhez semmi közük sincs. Én Neked abban segítenék, hogy Te önmagaddá válj. Te nekem abban segítenél, hogy én önmagammá váljak. Nem azokká a hót beteg torzképekké, amelyet ez a társadalom kreál a nőről és a férfiről, hanem azokká, akik belül, akik valójában vagyunk. Jönnének szépen az életünk, a közös életünk eseményei, és azokon keresztül semmi egyebet nem tanulnánk, csak azt, hogy kik is vagyunk mi akkor, amikor nem majomkodunk, amikor nem kint keresünk magunknak fogódzkodókat, mert egyre inkább tudjuk, hogy azokra a külső fogódzókra nincs is igazán szükségünk, sőt akkor járunk jól, ha szép sorban elengedjük valamennyit, hiszen szeretni is csak szabad emberek tudnak, olyanok, aki nem félve kapaszkodik valamibe, hanem bíznak magukban, bíznak a saját fejlődésükben, belülről, a fejlődésükből élnek, és nem kívülről, nem másoktól várják, hogy éltessék őket. Egy ilyen párkapcsolatra hívlak, egyébként eddig is erre hívtalak, legfeljebb nem fejeztem ki magam elég világosan, de most már azt se mondhatod, hogy zsákba macskát árulok. Több vagy, százezerszer több vagy, mint a Rád vetített képek, amelyekkel megpróbálod magad azonosítani, de valahogy mindig felsülsz közben, valahogy mindig kiderül, hogy az a kép hamis, az az út nem út, még ha könnyűnek és vonzónak is tűnt egy bizonyos ideig. A Te utad a Te utad. Nincs kitalálva, Neked kell kitalálni, nem lehet átvenni mástól, lemásolni a másét, de az események segítenek Neked, és azok az emberek is, akik tényleg szeretnek Téged, és akiknek tényleg az a vágyuk, hogy leginkább önmagaddá válj, hogy ne olyan szerepeket játssz, amelyek itt is meg ott is szorítanak Téged, és amelyekkel csak a baj van meg a keserűség. Én ilyen ember vagyok, szeretlek Téged nagyon, semmit és senkit nem akarok Rád erőltetni, azt szeretném, de azt nagyon szeretném, ha egyre inkább magaddá válnál, egyre inkább az lennél, aki tényleg vagy. Akkor, amikor a mesét írtam, ez még inkább ösztönös volt, de ezt jelenti a tükör jó oldala is, illetve erről szól az is. A tükör a lelked, nézzél bele, hogy ki vagy, tükörbe nézz, lelki tükör, és attól lassan alakulj is azzá, akit a tükör mutat. És amíg Te belenézel a tükörbe, én furulyázom az ablakod alatt. Mellettem olyan szabad lennél, mint a madár, csak azt kéne tenned, amit a szíved is diktál. Nem a népsokaság, nem a divat, nem a közerkölcs, hanem a szíved. És ha egyszer nem azt csinálnád mégse, akkor lehetne abbahagyni azt a mást, és lehetne megint a szíved szerint valót elkezdeni. És ezt meg lehetne tenni napjában tízszer is, és lehetne nagyon örülni annak, hogy az ember mindig újra felveszi a fonalat, mert a fonal felvétele jelenti a reményt, az ember jövőjét, és az ember életének az értelmét. A fonal felvétele megmarad, az összes többi dolog elenyészik, sírba száll a testünkkel együtt. Megöregszünk, megbetegszünk, jó ég tudja, hogy mi lesz, de a fonalat mindig fel lehet venni újra, akármilyen helyzetbe is kerülünk, ha a házunk leég akkor is, ha az egész város leég akkor is, annak a fonal felvételnek mindig lesz értelme, azzal az ember mindig jót fog tenni.

Tulajdonképpen ez az egész nem is érdekelne annyira! Ha nem jössz, nem jössz, akkor majd jön más, vagy más se, szinte mindegy, valahogy le fogom élni az életem hátralévő részét bármi is lesz. Viszont a pálcikák közben mutatják, hogy mégis csak vergődsz, mert lehet, hogy nekünk mégis csak együtt kéne élünk, és ha már így van, én próbálok ott lenni, ahol Te vagy, és próbálok segíteni Neked, hogy ott lehess, ahol én is vagyok. Gyönyörű a történetünk, hallottam egy-két szívszakasztó történetről az utóbbi 9 évben, de még mindig azt mondom, hogy a miénk olyan, hogy százezerből egy ha van hasonló. Ha eltűnnek a pálcikák, mehet a Kisbolygó a kukába, el foglak engedni, de amíg ilyen szépen sorakoznak, én küzdök Érted. Olyan hetem volt, hogy szinte belezsibbadt az agyam, napi 12 órát dolgoztunk az első négy nap, ma fél ötkor eljöttünk, de azóta folyamatosan Neked írok mégis. Nem sokáig, mert fél kilencre mennem kell forralt borozni, de azért jól kihasználtam az időt. Gyere, kérlek, gyere, de főleg tedd le a voksod Napocska mellett, mert annál fontosabb nincs. Amellett a Napocska mellett, akit magadban hordozol, és aki nem az, ahogy most viselkedsz. Én se voltam az, aki vagyok, végigjártam sokat az önmagamra ébredés útjából, biztos van belőle még hátra, de maradékot már nem egyedül akarom járni, hanem Veled. Neked is az jön most, úgy érzem, és nem ez a terméketlen pálcika sorakoztatás az idők végezetéig. Ha nagyon nem hiszed, hogy jól gondolom ezt a dolgot, akkor pedig menj el, akkor az elmenéseddel mutasd meg, hogy bátor vagy és tudatos. Tulajdonképpen mindegy, csak valahogyan mutasd meg! Nagyon szeretném látni, ha nem az egyiket, akkor a másikat. Az is egy kimenetel, ha el tudsz menni, de akkor menj el tényleg. Ne azt csináld, hogy elküldesz, és aztán nézed a blogomat, és amit írok Neked minden nap három éven át. Mert az se nem elmenetel, se nem bátorság. Nő vagy, gyönyörű nő, csupa szív, csupa lélek, csupa melegség, csupa báj, élő valóság, élő gazdagság, a szeretet kincsestára, hát akkor legyél az! Ne azt mutasd, amit mások akarnak Tőled, azt mutasd, amit Te akarsz magadtól, még akkor is, ha a második sokkal nehezebben megfogalmazható és nehezebben megvalósítható. Szeretlek nagyon, vigyázz magadra, legyen valami, találkozzunk végre, puszi!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Ha végignézem az elmúlt napok bejegyzéseit, akkor elég világosan megállapítható a hangulataink bizonyos változékonysága, sőt azt is mondhatnám, hogy tökéletes káosz uralkodik rajtuk. Én ezt nem bírom követni, lassan már azt sem tudom, hogy éppen szomorú vagyok-e vagy vidám. Meddig szeretnéd még gyakorolni és gyakoroltatni velem is ezt az elképesztő hullámvasútozást? Annyira szeretlek...

                                       Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Van az a vicc, hogy mi minden vendégnek egyformán örülünk, van, akinek akkor, amikor megjön, van akinek pedig akkor, amikor elmegy. Ehhez képest mi most ott tartunk, hogy minden nap okozol valamilyen meglepetést nekem, van amikor azzal, hogy belépsz az időkapuba (pozitív meglepetést), van amikor azzal, hogy nem lépsz be oda (negatív meglepetést). Azt látom, hogy a mai nap "+" jelet kapott, de milyen jelet fog kapni a holnapi? Ez egy jó nagy talány! Pozitívat az is talán? Ügy izgulok, el sem tudom mondani, hogy mennyire :-)))...

                                        Kis Herceged

Ui: Egyébként tegnap letelt az utolsó elképzelhető határidő is, ugyanis a Kisbolygó tegnap volt hét éves, és ha jól emlékszem a mesémre, melyet jó hat éve írtam Neked, az abban szereplő legénynek se kellett hét évnél többet várnia a kedvesére, hiszen az nem is lett volna mese-, vagyis életszerű, nincs egyetlen olyan mese, amelyben valakinek hét évnél többet kéne várakoznia a kedvesére, vagyis a tegnapi nappal az ellenállásod jogalapjának utolsó védőbástyája is leomlott, tegnaptól fogva már azt se mondhatod, hogy "De hát a hét év!", hiszen már az is letelt. Letelt a hét év, megcsináltam, győztesen kerültem ki belőle, leöltem egy rakat sárkányt, ilyenkor már a legelvetemültebb hercegnőknek is illik szemléletet váltaniuk, ezzel azért számolj, plíz!

Édes Kis Hercegnőm!

A kutyafáját! Már megint nem jöttél az időkapuba, igazán nem tudom, hogy mit csináljak Veled! A múlt heti három reménykeltő volt, de ez a mostani hét nem kezdődik valami jól, pedig olyan gyönyörűt álmodtam Veled, és olyan szépen le is írtam. Ennél szebb álom talán nem is létezik sehol. Olyan puha, olyan kedves, olyan szeretni való mellecskéi, mint Neked, nincsenek másnak, olyan kedvesen olyan szeretettel, ahogy Te feküdtél mellém az álmomban, talán senki nem tudna mellém feküdni. És én se tudnék mást úgy szeretni, ahogy Téged szerettelek akkor. Olyan ügyesen, olyan szeretettel, olyan figyelemmel értem Hozzád, hogy el sem hiszed, és az Neked is meg nekem is nagyon jó volt. Biztos vagyok abban, hogy már nagyon közel jársz, szinte a kertek alatt csatangolsz, akkor mért nem ugrasz fel hozzám? Mért nem csöngetsz fel, hogy "Itt vagyok, ragyogok, szeretlek!" Süss fel nap, fényes nap, az a nap, amelyik elhoz Téged! Szeretek egy csomó embert, de senkit se annyira, mint Téged, úgy pörgök mint egy motor, amely nem hajt semmit, üresjáratban vagyok, ennél én többet érek, Rólad nem is beszélve! Nem kell itt már gondolkodni semmin, szeretni kell, meg örülni az életünknek, meg örülni, hogy vagyunk egymásnak, egymásért. Ennyire egyszerű, tellement simple, ehelyett száradsz el Mosoly utcai zugodban egyedül, a körmödet rágva, szomorkodva, lebiggyedt szájjal, próbálva elhitetni magaddal, hogy ennyi az életed, mert többe nem mersz belevágni, csak azért van így, semmi más miatt, azt mondod: "Rontom-bontom, ha már az építéséhez gyáva vagyok!" Jaj, jaj, jaj! Olyan nagy butaság az, amit csinálsz, hogy szörnyű! SZÖRNYŰ!!!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Az elmúlt éjszaka kétszer is álmodtam Veled. Egyszer az éjszaka közepén, az még egy picit nehéz volt, de azért ment, másodszor reggel, az már nem volt nehéz, akkor már felül meztelenül feküdtél kicsit rajtam, kicsit mellettem, illetve leginkább a karomon, hátulról öleltelek át, a hónod alá nyúlva, szinte most is, ébren is érzem meleg, puha mellecskédet, ahogy a karomra feküdt, simult szépen :-):-(:-)... Gondolom, hogy közel lehetsz hozzám, körülöttem forognak a gondolataid, biztos azért álmodok ilyeneket.

                                       Kis Herceged

Ui: Na, látod? Mert én igen :-)! Megint egy időkapus pálcika, az elmúlt héten már a harmadik, most már csak szépen össze kell rendezni azokat, hogy egymás melletti napokra kerüljenek (a tegnapival együtt ez akár két nap alatt is megoldható), és túl leszünk egy csomó bánaton... Hajrá, Édes, szurkolok nekünk nagyon!

Édes Kis Hercegnőm!

Most csak ezt a képet küldöm, mert este 11-kor négy óra havas úton való vezetés, 17 km téli túra és két korsó sör elfogyasztása után már képtelen vagyok leírni a sztorit is hozzá. Holnap viszont, ha nem jössz időben, meg fogod tudni, hogy mit gondolok. Bár sokkal jobb lenne, ha jönnél! A gondolataim nem annyira érdekesek. Meg hát azokat már elég jól ismered...

                                        Kis Herceged

Édes Egyetlen Kis Hercegnőm!

Ma volt pálcika reggel 9 és 10 között, bár abban nem vagyok biztos, hogy Te jeleztél, de hátha, és így aztán jár is a "Hurrá!" jel, de vigyázz, mert ha holnap nem követi egy másik időkapus pálcika, akkor visszamenőleges hatállyal - csiribú-csiribá, de főleg az első tag és annak is a vége - bánatjellé fogom változtatni. És nem viccelek - hiszen tudod, hogy nem szoktam :-)! Puszi a gyönyörű arcodra!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Ma nem írok Neked, talán majd pár nap múlva, ha még aktuális lesz! Vigyázz magadra addig!

                                      Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Nem tudom, hogy véletlen vagy szándékos volt-e, de ma láttam egy időkapus pálcikát, vagyis jár a puszi arra a gyönyörű szép arcodra, akárhogy is keletkezett, és jár ez a vidám szmájli is a születésnapod alkalmából a lentebbi videó mellé.

Persze csak akkor, ha holnap is lesz egy hasonló pálcika, illetve egy ugyanilyen, de hasonló időpontban :-)))! Akkor viszont a pusziból is jár még egy, vagyis ez egyből a dupla vagy semmi című játék esete. Akárcsak az egész élet!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Nem tudom, hányadszor számolom már visszafelé a napokat, de az biztos, hogy a nagy durranás eddig még mindig elmaradt. Most mondhatnám, hogy megint reménykedem, de inkább nem fantáziálok. Csinálom a dolgomat, aztán ha jössz, itt leszel, ha nem, akkor meg máshol, és én is máshol, de mégsem ugyanott, ahol Te, illetve mégis, mert nindig Veled vagyok, csak nem úgy. Tulajdonképpen semmi jelentősége sincs, legkésőbb negyven-ötven év múlva akkor is meghalok, ha addig Veled fogok élni, meg akkor is, ha nem, és Te hasonlóképpen, akkor meg minek olyan nagy ügyet csinálni ebből az egészből, durván még ötször annyi van hátra, mint amennyit itt töltöttem a III/15-ben, ha semmi nem jön közbe egyikünknek sem, amire egyébként elég kevés esély, mert mostanában állandóan történik valami. Velünk is történik, csak nem látszik, mert nem engeded, hogy látszódjék, de szép lassan azért mégis csak változunk droidokból nemes emberekké, amire egyébként a megszólítás és az aláírás is utal. Csak az a baj, hogy a droid lét könnyebb, mint az emberi, és ezért hitegetjük magunkat azzal, hogy az egyik egyben másik is, ami persze hót halálos hülyeség, de azért el lehet tölteni vele egy csomó időt. Hogy a szerelmes történeteknek soha nincs végük? Persze, hogy nincs, mitől lenne? Aminek vége van az nem szerelmes történet, hanem egyszerű mellényúlás. Én ennek a beteg világnak a szemlélete szerint nem akarok élni, és nem is fogok. Neked abban az egészséges világban, amelyet mindnyájan a szívünkben hordozunk (csak nem nagyon merjük kibontakoztatni) helyed van, sőt azt gondolom, hogy az a hely pont mellettem van, de ha Te másként vélekedsz, akkor az a hely üresen fog éktelenkedni az idők végezetéig. Ha meg nem vélekedsz sehogy, csak toporogsz továbbra is droid ország határán és a pálcikáidból építesz kerítést, amíg a halálunk órája el nem jön, akkor meg pláne! Ha nem szíveskedsz dönteni, majd döntök én, elköltözöm Nyíregyházáról a világ végére, és aztán jöhetsz utánam sírva, amikor majd meggondoltad magad, az lesz ám a gyönyörű, addig meg bámulászom a jeleidet a világ végéről, hiszen az internet már ott is elég jól működik. Na, jó, hagyjuk, elég ebből a rémálomból, még rágondolni is rossz! Puszi most nincs a gyönyörű arcodra, majd ha látok valami konkrétumot, akkor lesz!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Már csak kettőt kell aludni, és itt van a születésnapod, jaj, de jó :-)! Megszervezed, hogy találkozzunk? Nagyszerű lenne, van pici ajándék is, de még vennék hozzá... Na, légyszi!

Minden esetre a szerda estét szabadon hagyom, aztán rendelkezz velem kedvedre, hiszen úgyis azt teszed kilenc éve. Kilenc éve folyamatosan úgy rendekezel rólam, hogy még maradjak itt a Bessenyei téren, és várjak Rád türelmesen. Jelentem, ezt csináltam ügyesen, de most már igazán jó lenne, ha egy kicsit megváltoztatnád a rendelkezéseidet. Szóval?

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Szerettem volna Veled lenni a születésnapodon, illetve reméltem, hogy Te is közös ünneplést tervezel, de most este kilenc van, a harmadik időkapu is bezárt, pálcika meg sehol, lehet, hogy megint elmarad valami? Na, mindegy, inkább nem mondok semmit, kivárom ezt a pár napot, hátha varázsolsz még egy nagyot, hátha megszervezed valahogy ezt a randevút, de ha utána is csak nyammogni fogsz, én erősen megfogadom Neked, hogy nem csak a Kisbolygót, de az egész internetet tele fogom sírni óriási bánatjelekkel. Nem szaporítom a szót tovább, mert ennyi jár egy néma lánynak, vagy inkább mondhatnám, ennyi se jár, csak hát... Egyébként jövő héten végig autóval fogok kijárni az új telephelyünkre, mert lesz egy vendégünk, és emiatt megkaptam a szolgálati skodát, vagyis ha fél nyolckor ott leszel a Centrál Hotel előtt, Téged is ki tudlak vinni vele együtt, viszont pontos légy, mert egy percet se fogunk várni. Legalábbis addig nem, amíg nem mondod meg, hogy szeretsz-e. Én legalább megmondom világosan, nem csinálok belőle, akkora titkot, mint Te, illetve leírom feketén fehérre, íme itt van, szeretlek, bárki elolvashatja, még Te magad is.

                                        Kis Herceged

Nem tehetek róla, nem én kerestem, jött velem szembe tiszta véletlenül...

Édes Kis Hercegnőm!

A mai bejegyzés az, hogy olvasd el a tegnapit még háromszor! Puszi az arcodra, kitartás, csak ne sokáig :-)!

                                        Kis Herceged

Ui: Jó volt a kocsmakvíz? Én most nem tudtam elmenni, kifutottam az időből! Csak nehogy mi is kifussunk az időből :-(...

Édes Kis Hercegnőm!

Fel tudnék csöngetni Hozzád játszi könnyedséggel (még az is lehet, hogy egyszer tényleg rá leszek kényszerítve, de azért remélem, hogy mégse), és akkor a helyzet, illetve a helyzetre adott spontán reakciód valószínűleg eldöntene mindent, de pont ez az, amit nem akarok. Azt szeretném, ha nem egy helyzet, és nem egy spontán reakció döntene, azt szeretném, ha Te vennéd a kezedbe a saját sorsodat, és eddigi életed tapasztalatai, tanulságai alapján Te hoznál meg egy fontos döntést. Legalább annyit, hogy találkozol-e velem vagy sem, legalább annyit, hogy adsz-e egy esélyt nekünk, vagy anélkül fejezed be ezt a maratoni jegyességet, amire egyelőre - nagyon úgy néz ki, hogy - képtelen is vagy. Nagyon szeretném, ha lenne egy döntésed, a Tied, amelyhez bármikor vissza lehet majd nyúlni, és bármikor lehet azt mondani, hogy talán jó döntés volt, talán rossz, de ennek a kérdésnek tulajdonképpen nincs is értelme, mert az én döntésem volt, az én megérlelt saját döntésem, vállaltam valamit tudatosan, nem csak sodródtam az eseményekkel, vagyis nagyon rossz nem lehetett semmiképpen sem. Nagyon-nagyon fontos lenne, ha az életed kitermelne egy ilyen döntést, felnőttebb emberré válnál tőle, olyanná, aki tud szeretni, tud áldozatot hozni, olyanná, akinek van saját karaktere, kiállása, mersze. Tudom nagyon jól, hogy idáig eljutni nem könnyű, tudom, mert én magam is nagyon nehezen jutottam el valami hasonlóhoz, de eljutottam mégis, és azért mert én eljutottam, és azért, mert látom magamon, hogy a döntésem mennyit dobott rajtam, és azért is, mert nagyon szeretlek, vágyom arra, hogy Te is átélj valami hasonlót. Meg azért, mert látom, hogy mennyire szükséged lenne rá. Ha felcsengetnék Hozzád, ennek a lépcsőnek a lehetőségét venném el Tőled, és az egyáltalán nem lenne szép dolog tőlem. De akkor kérlek, hogy Te viszont lépj, és ha lehet, akkor most már ne sokára, mert több fronton is nagyon nehezen tudom halogatni bizonyos kérdések megválaszolását. Nem mondhatom akármeddig mindenkinek, hogy van egy eldöntetlen magánéleti helyzet, nem mondhatom a végtelenségig, hogy értem én, de várjunk még egy kicsit. Nem mondhatom ezeket a dolgokat akármeddig, kérlek értsd meg! Tényleg nagyon sok időt kaptunk, felfoghatatlan, hogy kilenc évig minden nyugodt volt, és tényleg nem hiszem, hogy a mostani felkavarodásra különösebben mérgesnek kéne lennünk, hisz az a kilenc éves időszak már egyébként is kimerült, amit ki lehetett termelni belőle, azt kitermeltük, most már egész mással kéne foglalkoznunk.

Nem tudom, mondtam-e Neked valamit ezzel, de remélem, hogy igen. Tudom, hogy egy nő máshogy van összerakva, mint egy férfi, és nem is fordítom át automatikusan az enyémet a Tiédre. De ha nő is vagy, az fontos, hogy a szavaidban Te legyél benne, meg a tetteidben is, a Te egész személyiséged, az összes lehetőséggel, amelyet hordozol, és ne csak a félelmeid, mert azokon tényleg el lehet gubbasztani még 30-40 évet könnyedén, vagyis fontos, hogy legyen kimondott vállalása az igennek vagy a nemnek, mert ilyen kimondások nélkül az ember csak egy darab fa, amelyik úszik a folyó vízén. Szeretlek, nagyon szeretlek, és nagyon szeretném kihozni Belőled azt a legtöbbet, amelyet nagyon úgy néz ki, hogy a körülmények is nagyon szeretnének kihozni belőlünk. A hétvége eddig eltelt szűk két napjából másfelet különböző írásokkal töltöttem, már alig látok, de nem baj, mert Neked mindig szívesen írok, viszont - ahogy már többször jeleztem - még sokkal szívesebben ölelnélek, illetve osztanám meg Veled a jelenlétemet várva, hogy Te is hasonló örömmel tedd meg ugyanezt értem a Tiéddel. Szapora szavaimat berekesztem, és kukkolom tovább a jeleket, meg az időkapukat, meg remélem, hogy az egybeesésüket is, illetve főleg azt. Puszi az arcodra!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Megpróbálok nagyon tömören fogalmazni:

1. Tegnap elmondtam mindent. Szeretnél velem lenni, kellek Neked ez tiszta sor, szinte fogod a kezemet, mert mi ez a kilenc éve tartó pálcika sor, ha nem egy kapcsolat szíved legmélyéből való akarása?! Közben pedig kész is vagy arra a kapcsolatra, amelyet a szíved legmélyéből akarsz, mert minden tehetséged megvan ahhoz, hogy bárkit boldoggá tégy, többek között akár engemet, és én is ugyanannyira kész vagyok Rád, szépen és nagy szeretettel várlak, és szépen, nagy szeretettel gondoznám a boldogságod ügyét még vagy 40 évig. Ezt a hármat rakd össze szépen, a vágyadat, amelyet 3300 pálcikával a hátad mögött igen nehéz lenne letagadni, meg azt, hogy kész vagyunk mind a ketten az együttélésre. Bízom magamban, bízom Benned, és nem hiszem, hogy csalatkoznék akármelyikben e kettő közül :-)!

2. Ma itt járt Zoli, szóba kerültél Te is. Ő már régen azt mondja, hogy menjek fel Hozzád egy szál rózsával, és kész, ne teketóriázzak. Nekem is többször megfordult már a fejemben ez a lehetőség, de eddig még mindig meghalt a gondolat és két okból. Az egyik, a kevésbé fontos az, hogy utolsó hivatalos üzeneted irányomba azt kérte, hogy soha többé ne keresselek. Ez elég tiszta beszéd volt nem is tudom már, hogy hány éve, innentől kezdve az nem nagyon tiszta, hogy akkor mit keresel mégis a blogon, de ezt a szálat most ne folytassuk, mert ez a szál nem vezet sehova... A másik ok, a fontosabbik az, hogy ha felmennék Hozzád, simán meg tudnád játszani, hogy nem is Te vagy az a blogolvasó, és a régi üzeneted ugyanúgy érvényes, mint ahogy akkor érvényes volt, és mit keresek én egyáltalán Nálad. Nem azt mondom, hogy szándékosan tennéd ezt, de hát pont az a baj, hogy itt már rég nem a szándékok irányítanak csak, és azt bőven elképzelhetőnek tartom, hogy félelemből képes lennél belecsúszni ebbe a gödörbe. És ezt csak egy módon tudjuk elkerülni, ha legalább annyira felkészülsz a velem való találkozásra, hogy Te hívsz engem, Te adod a jelet, hogy mikor mehetek. Ezért nem ronthatok Rád csak úgy, ezért kell a három időkapus pálcika mindenképpen, vagy akármilyen más módon egy üzenet Tőled, hogy vársz.

3. Nem fogok minden este levelet írni a semmire, mert az nem fair, hogy engem dolgoztatsz, Te pedig közben üdülsz a Mosoly utcában. Viszont ha véletlenül lesz olyan nap, amelyik időkapus pálcika nélkül telik el, akkor ki fogom fejezni, hogy mit érzek. Hogy hogyan, arra csak azt mondom, hogy inkább ne tudd meg! Mert momentán ne abban gondolkodjunk, hogy mi fog történni, ha nem lesz időkapus pálcika, hanem inkább abban, hogy legyen. Nem sok, csak három, és három egymást követő nap. Ennél egyszerűbb dolog a világon se létezik, puszi az arcodra, nagyon szeretlek, nagyon várlak!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Ma eddig (este fél 10) egyetlen pálcikát láttam, délután fél hatkor látogatta meg valaki a Kisbolygót, és akár Te voltál, akár más, mindenképpen összekaparom magam bánatomban :-(((((((.... Olyan ígéretes volt tegnap az a délelőtti pálcika az időkapu kellős közepén, hogy lelki szemeim előtt már a mai és a holnapi is megjelent, erre most itt ülök magamba roskadva, és bámulva a nagy semmit akkor, amikor MINDEN NAP SZÁMÍT!!! Édesem, mi a terved? Mit szeretnél? Mit nem szeretnél? Legalább mondanál valamit, vagy írnál, legalább lenne egy szál, amin kínkeservvel el lehetne indulni! Mi aggaszt, mi gátol, mi tart vissza? Olyan nagyon kéne, hogy találkozzunk! Mennyi híja van még a bátorságodnak? Úgy szeretném, ha már itt lennél! Úgy szeretném, ha női aurád illata itt lengedezne, illetve abban a szobában, amelyikben én is vagyok, szeretném hallani a hangodat, érezni a közelségedet, látni, hogy hozzám hajolsz. Minden képességed megvan ahhoz, hogy szeretni tudj, már kilenc éve is megvolt, csak mással voltál elfoglalva. Jó, én gondolom, hogy azok a dolgok is fontosak voltak, illetve az azokon való túljutás, de most már biztos megjártál mindent Te is háromszor oda-vissza, és keresztbe-kasba, akárcsak én. Volt egy nyári délután a Korzó előtt, annyira kedves voltál, csak egy hibát követtél el, azt, hogy nem maradtál velem, és most is csak egy hibát követsz el, azt hogy nem jössz azonnal. Elég legyen már a hibázásokból, kérlek, Édes, nagyon kérlek! Három nap, számolom, csütörtök, péntek, szombat, és a negyedik nap vasárnap este már találkozhatunk is. Bármelyik időkaput használhatod, nem igaz, hogy nem tudsz belépni a három egy órás sáv valamelyikébe! Egyszerűen nem igaz, nem hiszem el, hogy ekkora problémát jelenthet...

Nem akarok minden este regényeket írni, nem akarok rimánkodni, nem méltó hozzánk a rimánkodás. Sok mindent jól csináltunk, büszkék lehetünk magunkra, meg egymásra, de a rimánkodásra nem. Gyere, gyere, gyere, várlak, várlak, várlak! Ne maradj el, ne fogyaszd az együtt eltölthető napjaink számát, kilenc év alatt, több mint háromezer nap, ment el így. Ne húzd ki az életedből ezt a nagyszerű lehetőséget, olyan csodálatos lehetőség adódott nekünk, mint kevés párnak. Lehet, hogy nem így érzed most, mert még mindig mindenféle rossz szemüvegek vannak Rajtad, de biztosíthatlak, hogy így van, és nem hazudok, még egyszer se hazudtam Neked, és most sem teszem. Nagyon-nagyon aranyos pár lehetnénk, sőt vagyunk is, csak egyelőre nem merünk egymás szemébe nézni, de remélem, hogy ez már nem sokáig lesz így. Sok hülyeséget csináltunk, de a közeg se jó, amelyben felnőttünk, olyan zavarok vannak benne, hogy meghibban az agy, vagyis nem kell nagyon nagy súlyt fektetni az önmarcangolásra, meg semmi egyéb beteg dologra, inkább le kell tenni a terhet, és örömmel ölelni egymást. Nem akarsz egyedül élni, mert ha egyedül akarnál élni, már rég ott hagytad volna a Kisbolygót. Nem akarsz egyedül élni, velem akarsz élni, csak nem tudod, hogy hogyan kéne elkezdeni, de emiatt ne fájjon a fejed, egyrészt azért nem, mert majd segítek, másrészt azért nem, mert az életünk eseményei is segíteni fognak, jönnek majd a teendők egyik a másik után, és mindent el tudunk majd végezni, hiszen az a célunk, hogy örömet szerezzünk egymásnak, nem? De! Az a célunk, és az erre való törekvés majd átsegít minket olyan dolgokon is, amelyek az elején egy kicsit talán nehezebbek lesznek, és nagyon hamar be fog állni majd egy új rend, egy egészen másmilyen, mint eddig, amelynek nem a félelem lesz az alaphangja, hanem a bizalom, a készség és az öröm. Szépen fogok Neked segíteni, ha még vannak Benned akadályok, és Te is szépen fogsz nekem segíteni, tudom. Ne félj, ne izgulj, csapj bele! Hajrá!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Láttam tegnap egy megfelelő pálcikát a megfelelő helyen, illetve a megfelelő időben feltűnni (látszik, hogy logisztikával foglalkozol :-))) remélem nem csak a szemem káprázott, illetve ha káprázott, az se baj, csak akkor káprázzon holnap meg holnapután is. Nem szaporítom a szót a blogon, mert a verbális, illetve a fizikai érintésekbe is ágyazott kommunikáció híve vagyok, ami talán kicsit furcsának tűnhet hárommillió betű papírra vetése után, de akkor is. Szóval hajrá, az út egyharmadát ma (Neked tegnap) leküzdötted, még két gyors futam és felragyoghat a napocska e kedves, nyírségi város kék egén :-)))

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Nézd csak, milyen szépen sorakoznak a pálcikáid, ez a múlt heti kivágat! Kilenc éve figyelgetem e diagram alakulását, mert azt, hogy Benned gyönyörködjek, kilenc éve nem engeded meg nekem, és ha nem csal a szimatom, akkor másnak se nagyon. Kilenc éve fojtod magadba a fényedet, vonod meg tőlem, illetve mindenkitől, az odaadás örömét pedig magadtól. Mi jó van ebben?

Egyébként származott jó a távolmaradásodból, de ezt már annyiszor leírtam, hogy kezdek ráunni. Nyilván nem lehetnék az, akivé a távollétedben, illetve Érted küzdve váltam, tiszta sor, viszont az is, hogy most már váltani kell. Sok mindent kihozott belőlem ez a helyzet, felrázott, rákényszerített arra, hogy számot vessek egy csomó viselt dolgommal, lökött nagyot rajtam, egy csomó mindenre érzékenyített, egy csomó más mindent pedig keretbe foglalt, kiegyensúlyozott, arányossá tett bennem. Boldog vagyok, hogy végigdolgozhattam ha nem is a kilenc, de legalább a hét utolsó évet, de hét év nagy idő, az ember sejtállománya is teljesen kicserélődik ennyi idő alatt, egyikünk sem az már, akik az időszak elején voltunk, és így aztán okafogyottá válik az, amiben eddig volt ráció.  Nem gondolom, hogy a következő hét éves ciklust is egymás nélkül kéne eltöltenünk, nem gondolom, hogy az bármelyikünknek is jó, illetve építő jellegű lehetne. Az igaz, hogy az ember mindenből tanulhat, de nem mindegy, hogy mennyit, most már egész biztos vagyok abban, hogy az együttélésünk sokkal nagyobb iskola lenne, mint az, hogy soha sem látjuk egymást, illetve csak véletlenül a buszon vagy a kocsmában...

Nem látom, hogy mire vársz, amit lehetett azt leírtam Neked, igen, nagyon sokat írtam, biztosan van legalább még egyszer százezer szó ebben a blogban, de inkább kétszer vagy háromszor annyi, hiszen már jóval kétezer felett jár a blogbejegyzések száma, soronként számolhatunk 10-15 szóval, vagyis ha csak 10 sor van egy átlagos blogbejegyzésben, már akkor is legalább két-háromszázezer a szumma szószám, és szerintem annál azért terjedelmesebbek cikkeim nagy átlagban. De nem csak írtam, szépen összeraktam a gondolataimat, az érzéseimet, tudatosítottam magamban egy csomó korábban csak halványan derengő szempontot, és most már felelősséggel tudom mondani, hogy szeretlek, és vigyázni fogok Rád nagyon. Tudod, hogy melyik Radnóti verssor jár az eszemben, amelynek kimondására akkor talán még nem voltam méltó, de azóta egy kicsit fejlődtem, és nem teljesen a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, hogy megjártam Érted én a lélek hosszát. Nem mondom, hogy célba értem, mert cél nincs, hisz az út és a cél egynek mondható a tao szerint, és az evangélium se állít mást. Azt se mondom, hogy olyan mögöttessel tudom kimondani ezt a verssort, amilyen mögöttessel Radnóti tette, hiszen az igaz, hogy Lentiben voltam katona, de az nem, hogy Lenti a bori láger borzalmait közelítette volna. Viszont az elmúlt sok év alatt valamennyit már én is odatettem a tűzre, nem cseng már olyan üresen, mint sok éve, van valamennyi tartalma, bele lehet vésetni a gyűrünk belső oldalába. Ami meg hiányzik még, azt majd kiegészítjük szépen életünk hátralévő napjai során.

Nagy az ember, nagy gazdagság, és nagy lehetőség, néha beleremegek, amikor látom, hogy milyen történetek tudnak lejátszódni vele. Mi is nagy lehetőségeket hordozunk magunkban, olyan nagyot, mint kevesen, pont azért, mert már rettenetesen sokat szenvedtünk egymásért. Én Érted, Te értem. Így volt, nem baj, csak most már legyen vége! Megjártam Érted én a lélek hosszát oda-vissza, és keresztbe kasba is átfésültem. Bejártam egy csomó fehér területet, ahová korábban nem vetődtem el, de most már nem teljesen ismeretlenek. Biztosan van még fehér folt, hiszen amíg élünk, addig van, de nyugodtan várlak, mert tudom, hogy jó lesz Veled, és Neked is jó lesz velem. Tudom, hogy meg fogunk tudni bocsájtani egymásnak, és tudom, hogy képesek leszünk nagy szeretettel lenni egymás iránt. Nyilván nem lesz minden olajozott karika csapás, de nem is kell mindennek hibátlanul működnie az első perctől az utolsóig. Az élet nem hibátlan, mi sem vagyunk azok, sőt nem is leszünk, viszont attól még történhetnek elképesztően csodálatos események velünk, és lehet elképesztően jó az, hogy nem külön-külön gubbasztunk egy-egy III. emelet 15-ös számú ajtó mögött, hanem együtt élünk valahol, és együtt valósítjuk meg azt, amire a kezdet kezdetétől fogva ki lettünk nézve. Lovagias viselkedéssel, nemes szívvel, figyelmes szándékkal várlak, és örülök, hogy ezt tehetem. Örülök, hogy megtanulhattam az összeszedett, nyugodt, elfogadó, de egyben meghaladó törekvések dinamikáját, örülök, hogy az életemben vannak pólusok, mert a pólusok közti feszültségek gondoskodnak arról, hogy ne üljek, ne eresszek le, hanem menjek tovább, és keressek és értsek egyre többet, amíg egy pici levegő áramlik ki és be a számon, és amíg Te vigyázó szemeddel óvod, őrzöd minden mozdulatomat, pont úgy, ahogy azt egy (kis) hercegnő teszi a (kis) hercegével.

Hát ennyi, várlak, gyere, állíts időkapus pálcikákat (három egymás követő nap bármelyik időkapuban, és már írom is ki a következi randit az üzenő falra), küldj sms-t, email-t, írj kommentet ide, teljesen mindegy, hogy melyik eszközt választod, csak szánd el magad az egyik használatára, nem tudom melyikre, arra, amelyik Neked a legegyszerűbb. Fel is csengethetsz hozzám, vagy elhívhatsz magadhoz, főzhetsz vacsorát, vagy kérheted, hogy én vigyek, ha szereted a puliszkát, akkor szívesen főzök én is (más főételt nem tudok, illetve tudok még tejberizst, de az emlékeim szerint azt nem szereted, illetve ki tudja, hisz kilenc év alatt az ízlésed is megváltozhatott, lehet, hogy időközben Nyíregyháza legnagyobb tejberizs falójává váltál), vagy elmehetünk egy vendéglőbe, annyi verzió van, mit égen a csillag meg még kettő, csak most már éljél a sok lehetőség közül az egyikkel. Megint írtam vagy 15 ezer karaktert, vagyis kb 2-3 ezer szót biztosan, ha nem hiszed, számold meg, én már fáradt vagyok a pontos adat előállításához, utaztam Budapestre meg vissza, közben pötyögtem egy csomót a sötét vonaton, most már menni kell enni, mert nem csak igével él az ember, hanem gyomor által emészthető táplálékkal is, utána meg aludni, puszi a gyönyörű arcocskádra, szeretlek nagyon, gyere, gyere, gyere!

                                        Kis Herceged

Édes Kis Hercegnőm!

Többször írtam már Neked, hogy rövid időn belül meg kell hoznom olyan döntéseket, amelyeket nagyon nem szívesen hoznék meg úgy, hogy életem egyik leglényegesebb területén, vagyis Veled kapcsolatosan bizonyos értelemben csak tapogatózom. Volt egy viszonylag stabil kilenc év, nagyobb fájdalom nélkül meg tudtam tenni, hogy itt lakjak a III. emelet 15-ben, származott belőle pár praktikus hátrány, de végül is kezelhető maradt. Most több elég határozott jel utal arra, hogy ennek a nyugodt időszaknak vége, több jel utal arra, hogy nem tologathatom tovább a változtatást. Ezen a felületen nem mennék bele a részletekbe, elég az, hogy bizonyos állóvizek felkavarodtak, meg az, hogy lassan figyelembe kell vennem eddig kicsit elhanyagolt szempontokat is. Van egy elég bonyolult, sok ismeretlenes egyetlen rendszer, ami nem baj, mert az ilyen helyzetek az élet részei, de tudd, hogy ebben az egyenletrendszerben a legnagyobb ismeretlent momentán Te jelenteted, illetve a mi kapcsolatunknak az a furcsasága, hogy egyszerre van is meg nincs is, és most - face to face a jelen tényállással - leginkább ez a körülmény zavar. A végső döntések még egy-két hétig halaszthatóak talán, de az azokat előkészítő adatgyűjtés, kommunikáció és főleg a gondolkodás már beindult, mert azokat be kellett indítani. Amíg vagy, addig vagy, ez nem kérdés, de tudnod kell, hogy most olyan dolgokat menedzselek jobb híján teljesen egyedül, amely dolgok nagyon Rád is tartoznának, és amely menedzselésekben nagyon az lenne a normális, hogy együtt mozdulnánk el bizonyos irányokban. Sajnos, még azt sem mondom, hogy ezen a területen csak az egymással való szóba állás hiányzik, mert nem, ennyire nem egyszerű, ezen a területen az hiányzik, hogy az az egymás iránti elköteleződésünk, amely kilenc éve a levegőben lóg, végre valósággá váljék. Egyszerűen nem látok más kiutat, mint hogy végre felfogjuk mind a ketten, hogy egymásért vagyunk, és kimondjuk egész világosan magunknak és egymásnak is, hogy ez talán kérdés volt eddig, de most már nem kérdés és ezután se lesz kérdés soha. Fel lehet tartani ezt a kapcsolatot ilyen semmilyen módon, igen ez is egy szcenárió, abban igazad van, de ha úgy maradunk, mint ahogy most vagyunk, akkor a kapcsolatunk és azzal együtt mind kettőnk életének abnormalitása egy jó nagy szintet lép, pedig már eddig is elég magas fokú volt. Ez most kicsit más oldalról közelíti meg ugyanazt a kérdést, amelyikről az egész blog szól, de biztos lehetsz abban, hogy ugyanazt a kérdést közelíti meg. Szeretném, ha végre történne valami velünk, és most úgy tűnik, hogy bizonyos külső körülmények is szeretnék, illetve bizonyos külső körülmények alakulása is ráerősít arra, ami nagyon érik már régóta egyébként is. Szóval szeretnék Veled találkozni, hogy utána legalább azok a kérdések ne legyenek kérdések, amelyek eddig se voltak azok, csak mi csináltunk belőlük kérdéseket mesterségesen, mert gyávák voltunk a kijelentő módban való beszédhez. Mert a képzelt kérdéseken kívül, amelyek kérdés voltát csak azért vetítjük magunknak, mert azzal ideig-óráig egy csomó valódi kérdés - amelyekkel tényleg foglalkozni kéne - elkerülhető, de amelyekkel foglalkozni csak úgy lehet, hogy előtte a nem tényleges kérdések megválaszolásának hosszú és teljesen terméketlen életszakaszát egyszer s mindenkorra lezárjuk. Reggeledik, mennem kell, soha többé nem fogok írni erről, de most az egyszer még szerettem volna. Szeretlek, szeress Te is! Magadat meg engem, és ne tegyél keresztbe egyikünknek se! Ügyes voltál, hogy nem jöttél kilenc éven át, a távolléteddel megtanítottál egy csomó mindenre, de most már nincs szükség rá, mert minden tudás, amelynek így a birtokába juthattam, valóban el is ért. Most már abból szeretnék tanulni, hogy velem vagy, hiszen abból is lehet épp eleget! Dobd ki a ballasztokat, takarítsd el az útakadályokat, van rá három perced, óra indul, puszi a gyönyörű arcocskádra!

                                        Kis Herceged

Édes Egyetlenem!

Na, jó, akkor most inkább nem mondok semmit. Úgy érzem ennek a hétnek is megvoltak a maga szívdobbanásai, de hát ezt Te ugyanolyan jól tudod, mint én, hiszen azokat a szívdobbanásokat Te szenvedted végig, én csak a pálcikákat láttam, amelyeket kirajzoltak. Nem mintha az én szívem nem dobogna közben! Csak az én szívdobbanásaim nem rajzolnak pálcikákat, az én szívdobbanásaim inkább blogbejegyzéseket írnak, bár csak kényszerből, mert már nagyon elegük van abból is, mert az én szívdobbanásaim leginkább azt szeretnék, ha végre összeolvadhatnának a Tieiddel, bizony, ez a legnagyobb vágyuk, és már nagyon régóta, nekem elmondták, én pedig most ezt közvetítem Feléd. Akkor ennyi mára, illetve erre a hétre. A hónap utolsó napjára pedig felprogramoztam egy aranyos videót, de összekaparnám magamat a fájdalomtól, ha nem együtt néznénk meg... Szóval, csinálj valamit, jó? Jó :-)!

                                        Kis Herceged

Édes Egyetlenem!

Úgy tűnik kezd népszerűvé válni a blogunk. Hétfőn négy pálcika volt, kedden három, ma este fél tízig hat, de már a múlt hét második felében is volt egy kis élénkülés. Nem tudom, ki olvassa a bejegyzéseimet Rajtad kívül, de váljék egészségére, ha már egyszer érdekli az, amit írok. Persze, megmondom őszintén, hogy engem jobban érdekel a Te egészséged, mint a többi blogolvasóé. Nem azért, mert ők nem annyira fontosak, mint Te, hanem azért, mert miattuk fájjon másnak a feje :-)! Én legfeljebb annyit tudok bevállalni, hogy ha majd eljössz, és együtt fogunk élni, létrehozunk egy új blogot, amelyen közösen fogjuk bátorítani a hozzánk hasonlóan nehéz sorsú szerelmespárok férfi és nő tagjait. Egész elképesztő történetek vannak egyébként, a miénk sem egy limonádé dupla szívószállal, de ebben legalább van egy kis méltóság meg hősiesség. Viszont az tényleg döbbenetes, hogy párok mennyire le tudják vinni egymást kutyába, sőt utolsó, csúszómászó féreggé is tudják tenni egymást úgy, hogy ha kívülről néznék a saját tetteiket, lehúznák magukat a WC-n szégyenükben. Borzalmas nehéz az élet, de én azt mondom, azért próbáljuk egy kicsit összeszedni magunkat, és ne a poklok poklához viszonyítsunk akkor sem, ha az utóbbi elég gyakran előáll. Meg próbáljunk egy kicsit kívülről nézni magunkra, hogy elkerüljünk olyan vakságokat, amelyek - sajnos - egész általánosak.

Nagyon hiányzol, Édes, gyere vissza, kérlek! Ebben a nagy népszerűségi hullámban, már azt sem tudom megmondani, hogy melyik a Te pálcikád, már azt sem tudom megállapítani, hogy mikor gondolsz rám. Tudom, hogy mindig, de akkor úgy kérdezem, hogy mikor nagyon. Gyere vissza, írtam Neked pár napja, hogy egy opció még van, az, hogy szeretjük egymást! Ez - olyan párok esetében, mint amilyenek mi vagyunk - egy tuti opció, biztos, hogy bejön, bármit feltennék rá, annyira nincs bennem semmi kétség a megbízhatóságával kapcsolatban. Most megyek aludni, mert késő van, holnap pedig korán lesz. Még az is lehet, hogy megint látni foglak a buszon, ki tudja, hogy alakul a reggel? Nem lehet ezt előre megmondani, mint ahogy mást se. Annyira gondoltam, hogy eljössz szilveszterkor, azt mégse jöttél. A karácsonyban nem nagyon reménykedtem, de a szilveszterben igen. Hétfőn nem volt pálcika és szerdán se, és csütörtökön fél tizenkettőkor, amikor ágynak dőltem szintén üres volt a táblázat. Akkor azt gondoltam, biztos eljössz vasárnap, azért nem kell már több jel. Aztán péntek reggel felkeltem, és láttam egy pálcikát nem sokkal éjfél előtt, az egy kicsit lelombozott. Még mindig kell gyűjteni a pálcikákat? - gondoltam magamban, ez nem jó előérzet. Csak egy kérdés: csütörtökön egész nap hezitáltál, hogy legyen pálcika vagy sem, és a végén nem bírtad rászánni magad a nem-re? Háromnegyed tizenkettőig bírtad cérnával, de ott feladtad? Ez történt? Vagy csak valami praktikusság miatt alakult így? Látod ilyen gondolataim vannak. Nézem az EKG görbédet, és próbálom megfejteni a szívdobbánásaidat. És néha az az érzésem, hogy egész jól megy már, hiszen már sok éve csinálom. Minden esetre érdekelne ez a csütörtök, majd mondd el, hogy jól éreztem-e vagy sem... Puszi az arcodra!

                                        Kis Herceged

Édes Egyetlenem!

Ne érts félre, kérlek, én el tudom foglalni magam az életem utolsó percéig akkor is, ha nem jössz el, látszik nagyon jól, hogy mennyi feladat van. Viszont Te többet érdemelsz annál, mint hogy ügyesen leslisszolj mögöttem a buszról a hátsó ajtón keresztül, sokkal-sokkal többet, komolyan mondom, mintha valaki egy tőrt döfne belém, olyan érzés minden reggel ez a kis "kaland", illetve anti-kaland. Lehet, hogy eddig szükséged volt időre, de elég biztos vagyok abban, hogy most már nincs. Ha másért nem, hát azért, mert már nekem sincs. Meg azért, mert világosan leírtam Neked, hogy erre a kérdésre nem lehet magadon kívül lévő szempontokból nézni, mert az idegen nézés egy satufékkel ér fel, amit a történetünk eddig lezajlott fejezetei kiválóan bizonyítanak is, vagyis nem időre van szükség, hanem szemléletváltásra, de ízibe. Van Neked kis szíved, a szívednek van egy vágya, egy legbelsőbb, legmélyebb, és ez a vágy biztosan nem a lassú haldoklásban való elenyészés. Mert amit most csinálsz, az a lassan ölő méreg bevétele, cseppekben megy el az életed anélkül, hogy születne belőle bármi nagyon szép. Kérlek szépen, hogy szakadj el azoktól a sztereotípiáktól, amelyekből a körülöttünk működő rendszer építi fel magát, ne azokra támaszkodj, hanem magadra, arra a tiszta, kedves, ártatlan lényre, akit a gyerekkori képed mutat, akit megláttam és megszerettem Benned, akit bemutattál nekem, aki legbelül vagy. Belülről, magadból kezdj el élni, ne külső impulzusokból, ne mások vélekedését vedd alapul, mert azok csak összezavarnak, totálisan összezavarnak, és teljes döntésképtelenségbe taszítanak. Fel kell nőnünk, ez mindannyiunk feladata, és azért, hogy ne kövessük, meg másoljuk, meg elszenvedjük, hanem formáljuk a körülöttünk lévő világot. Formálni viszont csak úgy tudjuk, ha nem a világból, hanem magunkból élünk, illetve abból a gazdagságból, amelyet a magunkkal való élő kapcsolat eredményez. A belső vágyunkra való odafigyelésből, abból, hogy hallgatunk belső lényünkre, és igyekszünk a kedvébe járni. A belső, önmagunkkal való kapcsolatunkból nőnek ki a külső kapcsolataink, az fogja megbecsülni a társát, aki magát is megbecsüli, szeresd a másik embert, mint önmagadat, vagy még jobb, és még szöveghűbb úgy mondani, hogy szeresd a másik embert önmagadként, szeresd úgy, hogy ő Te is vagy. Értsd meg, és szeresd meg magadban azt a gazdagságot, akivé születtél, és ne redukáld le a látásodat arra az 5%-ra, amit a világ észrevesz Belőled. (Miközben ha valaki nem 5%-ot vesz észre Belőled, hanem 10-et, akkor nyugodtan bízhatsz többet, mint másokra, és ez nem negálja az eddig elmondottakat, hanem igazolja a szerelmet :-)! Vállald magad, vállald a sorsod, vállald a jellemed, nem lesz nagyon könnyű az életed, de a saját életed lesz, nem egy hiábavaló, értelmetlen százezredik másolat lesz mások életéről, és ezért aztán tényleg boldog leszel, mert nem az lesz az érzésed, hogy mennek el a napok csak úgy, hanem az lesz az érzésed, hogy történnek az események, amelyek alakítanak és kibontakoztatnak Téged.

Ha nincs bátorságod eljönni, akkor legalább annyi bátorságod legyen, hogy elhagyd a Kisbolygót! Akkor csukj magadra ajtót, kaput, ablakot, mondd ki, hogy egyedül akarsz megöregedni és aztán meghalni, schluss (kulcs). Ha nincs bátorságod eljönni, akkor annyi bátorságot gyűjts össze, amennyi a Kisbolygóból való kijelentkezéshez kell. Akkor mondd ki magadnak, és jelezd nekem legalább a pálcikák elhagyásával, legalább azzal, ha már máshogy nem akarod. Nem lenne egy French leave, ahogy egy angol mondaná, de valami lenne. Ez egy kicsit durvának hangzik, de nem az indulat mondatja velem, hanem az, hogy segíteni akarok Neked. Egész komolyan mondom. Nem akarom túlragozni, és nem is fogok írni egy darabig most, csak a pálcikákat fogom figyelgetni, meg az arcodra vetek pár pillantást a megállóban, amikor éppen egyszerre leszünk ott, mert egyelőre ennyi jut nekem Belőled, meg a remény, hogy ez nem tarthat örökké, sőt már sokáig sem, hiszen már így is teljesen elképesztő, hogy mennyi idő ment el. Neked meg egy intés tőlem a sematicos körforgalom sarkánál (bármily meglepő, a körnek is lehet sarka, példa rá a jelzett útkereszteződés), észrevetted már biztosan ezt a kis mozdulatot, amellyel "elköszönök" Tőled a buszos reggeleken.

Ad abszurdum az is lehet, hogy valamit még nem érzel késznek, de úgy gondolod, hogy hamar beérik, igen, ez is lehet (bár ha ezt már évek óta így érzed, akkor én azért gyanakodnék a Helyedben), és akkor tényleg várok még, viszont akkor tényleg hamar érjen be. A szempontváltástól érjen be. Mert akkor tényleg ne úgy nézz erre a történetre, meg benne magadra és rám, ahogy eddig, akkor tényleg legyen egy gyökeresen új látás, és egy egészen új gondolkodás hozzá. Ha hajlandó vagy erre az új látásra, akkor én is hajlandó vagyok várni Rád még egy kicsit, bár nem bánnám, ha legalább jeleznéd valahogy ennek az esetnek a fennállását. Ha küldenél egy emailt, vagy egy smst, hogy "Gyuri, kérlek várj még egy picit!", hiszen akkor legalább annyit tudnék Rólad, hogy van valami stratégiád, és nem csak a semmi hullámain sodródsz. Nagyon szép lenne, és nagyon megnyugtató, egy hír lenne arról, hogy tudatossá tetted a készülésedet, egy hír lenne arról, hogy átlépted a legnagyobb falat. De a legjobb mégis csak az lenne, ha megfoghatnám a kezed. Ha együtt szállnánk fel és le a buszról, tényleg együtt, és nem elbújva egymás háta mögé, félrenézve, mintha nem néztünk volna egymás szemébe négy éven keresztül egyszer se, mintha nem lenne olyan múltunk, amelyekre kevesen kapnak meghívást. Pedig olyan múltunk van, csak az a baj, hogy a jelenünk nem olyan, viszont a jövőnk majd olyan lesz megint, és remélem, hogy nagyon gyorsan. Ugye, tudod, hogy mit írtam le ezzel a mondattal? Hát persze, hogy tudod, a jelünket: múlt :-) jelen :-( jövő :-), egyben pedig :-):-(:-)! Azt a jelet írtam le, amit a legelején együtt találtunk ki. De jó lenne, ha ez lehetne az utolsó blogbejegyzés, de jó lenne, ha ez a blog végződhetne azzal, amivel az egész történet kezdődött! Szeretlek nagyon, vigyázz magadra, kincs vagy, nagyon nagy kincs, ne herdáld el, NE HERDÁLD EL magad!!! Puszi!

                                        Kis Herceged

Édes Egyetlenem!

Ma az első két időkapuban láttam egy-egy pálcikát, utána meg reménykedtem abban, hogy a harmadikban is fogok, de sajnos az már elmaradt. Pedig jó poén lett volna :-)! Jó, ez is poén volt, csak nem akkora... Reggel lehet, hogy látni fogjuk egymást, úgy értem a buszon az ipari parkba menet. Kocsmakvíz viszont nem lesz, lévén, hogy holnap keddet fog mutatni a naptár, hiszen ma mutatott hétfőt, tehát jól nézz meg a nap elején, mert este már nem fogunk találkozni, már amennyiben találkozásnak lehet nevezni azt az elképesztő idétlenséget, amit csinálunk, mióta elköltözött a raktárunk nyugatról délre. Mondjuk ezen még tudnék poénkodni három oldalt, de most nincs kedvem folytatni, meg lehet, hogy máskor se lesz. Azt viszont leszögezhetjük, hogy ha holnap is állítasz egy időkapus pálcikát, akkor a Kisbolygó biztosan meg fogja érni a 2018-as év második hetét. Ami nem egy nagy cucc, de az idő megy vele, az az idő, amelyet együtt kéne töltenünk. Volt 17 nap szabadságom, annyi mindent meg lehetett volna csinálni ez alatt az idő alatt, ünnepelhettünk volna együtt napjában többször, elmehettünk volna Budapestre, a Mátrába, találkozhattunk volna egy csomó kedves emberrel, ta-ta-ta, ta-ta-ta, ta-ta-ta...

Szeretném tudni, hogy most mi a terved? Újabb egy év különélés? Zseniális ötlet, komolyan mondom, illetve nagyobb hülyeséget nem tudok elképzelni se. Mi a következő dátum, amelynek majd neki fogsz feszülni? És ezzel a szilveszterrel mi volt a baj? És a karácsonnyal? Mert akkor is ugyanúgy vártalak, mint tegnap. Most csak azért szenvedek ezzel a barom blogbejegyzéssel, mert félek, hogy ha nem írok legalább húsz sort, akkor azt fogod hinni, hogy nem is akarom igazán ezt az egészet. Rimánkodni nem fogok minden este, mert arra nem lesz időm, de most egy kicsit felzaklatott, hogy megint úgy ment el két hét Nélküled, ahogy a víz párolog el a tűzhelyen felejtett pléh bögréből, elszállt, köddé vált nincs. Kilenc év, kilenc év, kilenc év, igen ennek a nagy részére tényleg szükség volt, nem lett volna jó, ha sokkal korábban találkoztunk volna, Te se voltál kész rá, meg én se, de ennek a kettős képtelenségnek már vége, Te is képes vagy arra, hogy velem élj, és én is képes vagyok arra, hogy Veled, sőt annál jobbat egyszerűen ki sem lehet találni. Nem tudom, mit hittél a párkapcsolatról, mint olyanról, nem tudom miben csalódtál számtalanszor, de azt tudom, hogy egy opció még él, az, hogy szeretsz valakit tényleg, abban biztos vagyok, hogy ez a lehetőség még Előtted áll, hát, ragadd meg, én sem fogok mást tenni, én is csak szeretni foglak, én sem írok más forgatókönyvet, és nincsenek titkos terveim se. 9 év = 3 x 3 év, mondtam már, hogy ez egy szorzás, mondtam már, hogy a szorzás egy nagyon jó művelet, mindent leírtam százezerféleképpen, ne kelljen már a szót csavarni, meg nyújtani ezt a blogot, hadd lássalak már, hadd érintselek meg, hadd simogassalak, hadd öleljek, nem akarok semmi rosszat, nagyon fogok figyelni Rád, hogy minden mozdulatom nagyon jó legyen Neked is, örömet akarok szerezni velük, nem bánatot, meg mindennel, amire sor kerülne nap, mint nap, miközben együtt vagyunk. Örömet, szép, érzékeny kommunikációt, figyelmet sokszor, de játékot, oldott pillanatokat is. Mindent úgy, ahogy jön, ahogy az élet szerzi, ahogy életszagú, levegős és szeretettel teli. Ne félj, ne félj, ne félj, nem az ellenséged vagyok, hanem a szerelmed, a herceged, az vagyok, aki legalább ötször annyira szeret Téged, mint eddig bárki, mert fogadjunk, hogy azt, amit én végigcsináltam Érted kilenc éven át senki még csak meg sem közelítette. Jó, nem akarom fényezni magam, mert a helyzetek adtak kézről-kézre, a magam része inkább a beleegyezés volt, a kalandszálak elfogadása, de azért az kiderült belőle, hogy mennyire szeretlek, és mennyire fontos vagy nekem. És az is kiderült belőle, hogy ennek a történetnek egy teljesen normális befejezése, illetve a következő fejezet egy teljesen jó kezdete lenne, ha valahogy találkozhatnánk, illetve nem valahogy, mert valahogy a buszmegállóban könnyen lehet, hanem értelmes szerelmesek módjára például a városi karácsonyfa alatt, ahol már évek óta oda vagyok készítve Számodra ajándék gyanánt, vagy bárhol másutt, volt sok ötletem, nem volt hiány bennük, csak a Te bátorságodban volt egy kis deficit, de tudom, hogy már nincs, illetve nagyon lecsökkent, tudom, hogy szép vagy, tudom, hogy ügyes vagy, tudom, hogy milyen értékes teremtés vagy, és tudom, hogy milyen kevés befektetés kell csak ahhoz, hogy ez teljesen nyilvánvalóvá váljék a magad számára is. Na, most megyek aludni, el se olvasom, hogy mit írtam, elég, ha Te elolvasod... Puszi!

                                         Kis Herceged 

Édes Egyetlenem!

Mikor leszünk azok, aki valójában vagyunk, vagy legalábbis mikor leszünk hajlandóak elindulni saját kis belső világunk felfedezésére? Annak a belső világnak a felfedezésére, amelyet az ember a szívével lát, mert a szem számára láthatatlan. Mikor kezd el a magunk, a saját lényünk gazdagsága felé vezető út fontosabbá válni, mint az a majomparádé, amelyikbe a világ sodor minket a nap 24 órájában a hét 7 napján? Mikor kérdőjeleződik meg bennünk egy picit az a rengeteg előítélet, szabály, reflex, beidegződés, program, amelyet a környezetünk vetít ránk vagy futtat rajtunk? Mikor kezdünk el kinőni ebből a sártengerből, mikor lesz pár hajtás, virág, öröm, szeretetféle általunk?

Tudom, hogy nehéz függetlenedni attól a közegtől, amely felnevelte az egyik részünket, a számára fontos funkcionalitásokat kifejlesztette, miközben más területeket teljesen elhanyagolt bennünk. Nehéz ennek a közegnek a színfalai mögé látni, és nehéz elhinni, hogy más is van, nem csak azok a káprázathegyek, amelyekkel most etetnek minket, de a felnőtt ember arról ismerszik meg, hogy a díszletek mögé néz mégis, mozdul a nagyobb látásért. Nem kell hozzá semmi, csak egy mákszemnyi bátorság meg egy mákszemnyi hit, mert a többit majd folyamatosan fogjuk kapni hozzá utunk során. Az elinduláshoz nagyon kevés kell, és a következő lépéshez is mindig csak egy picivel több annál, ami már van, illetve a hit, hogy az a pici is elérhető, mert velünk növekszik a bátorságunk, és végül a mindig kicsivel többől származik egy folyamatosan elegendő bizonyosság, amely minden határon túl kitart (a matematikában ezt hívják teljes indukciónak, ha jól emlékszem :-)

Ha kicsit nagyobb figyelemmel fordulnál saját lényed felé, ha nem a világ szempontjai szerint méregetnéd magad, mert elhinnéd, hogy Te százezerszer több vagy minden szerepnél, és minden elméletnél, amelyet a világ Rád és Beléd szuggerál, akkor hamar kiderülne Számodra, hogy mit keresek én Körülötted. Erről szólt a hat évvel ezelőtti mese is, pedig akkor még messze nem voltak ezek a dolgok olyan tudatosan végiggondolva, mint mostanra. A tükör a szíved, ha meglátod benne magad, új erőre és új bátorságra kapsz, és lesz kedved új dolgokat elkezdeni, nem csak azt ismételni a végtelenségig, amit eddig már százezerszer megtettél. Ezen az úton segítettem Neked a láthatatlan jelenlétemmel, én voltam az ablak alatt furulyázó legény, aki persze maga is változott, erősödött közben, akinek a jelenléte egyre tisztább és egyre valóságosabb lett, és most már szeretne feltűnni a tükrödben, vagyis a szíved belsejében.

Abból a nézőpontból, ahonnan eddig néztél a velem kapcsolatos kérdésedre kilenc éven át se lett válasz (mutatja ezt például, hogy még mindig nem élünk együtt, miközben a pálcikáid a statisztikában ott ágaskodnak kitartóan), és most már gyanítható, hogy onnan nem is fog látszani soha semmi. Ha onnan nézel rá, ahonnan eddig, a halálod előtt két perccel se fogod tudni eldönteni, hogy kell-e Neked Gyuri vagy sem. Nem azért, mert ez a kérdés olyan nehéz, hanem azért, mert a nézőpont nagyon rossz, ahonnan tekintesz rá. Kívülről nézel rá, azokon a szűrőkön keresztül, amelyeket a világ használ, amikor egy kapcsolatról akar állítani valamit. Ez egy teljesen halott és távlattalan nézés, ez a szemmel való nézés, amelyről Saint-Exupery világosan leírta, hogy mire jó. Leírta azt, amit Te is olvastál, sőt rég megértetted és a magadévá tetted. Vagy mégse? Csak olvastad, de magadévá nem tetted? Akkor tedd magadévá most! Válts nézőpontot, nézz a szíved mélyéről, és meg fogod látni rögtön, hogy én vagyok-e a kincsed vagy más! Meg fogod látni először is, hogy van-e kincsed egyáltalán, vagy csak sodródsz külső diktátumok szerint, mert igazi magadat, a kincset váró kincses kamrát magadban még mindig nem vállaltad el. Ne azokkal a szemüvegekkel nézz, amelyekkel a minket körülvevő társadalom szürke eminenciásai néznek, szíved belső látásával nézz mindenre! Akkor sem lesz sokkal könnyebb az életed, de sokkal-sokkal tartalmasabb lesz, tele lesz gyönyörű eseményekkel, fejlődésekkel és felismerésekkel, olyanná fog válni, mint egy puzzle kirakása, minden nap pár képdarab a helyére fog kerülni, és minden nap egyre több fog kirajzolódni a nagy egészből. Újra csak azt mondom, hogy merj nézőpontot váltani, merj elszakadni az egyedül üdvözítőnek beállított rendszer konform gondolkodásoktól, mert csak Te számítasz, csak Te vagy, a rendszer nincs, a rendszer csak egy káprázat, amelyet a maga elől menekülő ember rettenetes félelmében kreál, és amelybe bezárja magát, a kulcsot pedig kihajítja a maga által odaképzelt falon kívülre. Az életünk több ennél, ha nem akarunk egy szemvillanás alatt semmivé foszlani, illetve beleolvadni egy gépbe, akkor máshogy kell hozzáállni egy csomó mindenhez, magunkhoz, az életünkhöz, a kapcsolatainkhoz, férfi-női mivoltunkhoz és a szerelmünkhöz is. Máshogy, nem menekülve, félelemmel sémák, elvek, személytelen rendszerek keretei közé bezáródva az idők vagy legalábbis a számunkra kiszabott idő végezetéig, hanem szeretettel befogadva magunkat, az életünket, a kapcsolatainkat, a férfi vagy női mivoltunkat és a végén a szerelmünket is.

Tegnap nem jöttél el, gondolom, hogy azért nem, mert majd eljössz holnap, illetve Neked már ma, mert az én írásom és a Te olvasásod között egy éjszaka már el is telt. Várlak, szeretlek, ne időzz nélkülem sokat!

                                        Kis Herceged

Ui: Azt, hogy még a tavalyi naptáradat is kikészítettem az egyáltalán nem elhanyagolható idei mellé, azt, hogy a szál fehér rózsa ott várt Téged a hűvös előszoba sarkában, hogy friss maradjon, azt, hogy eltékozoltam 23 teamécsest, mert a fény ünnepére egyedül a Fény nem érkezett meg, szóval ezeket a dolgokat már nem is mondom, mert ez már annyiszor megtörtént, hogy lassan kezdek teljesen hozzájuk szokni. A naptár megmarad, gyűlik a sok ajándéktárgy a Nélküled eltöltött idővel együtt, a rózsa majd elhervad a maga természetes útján, a gyertyákat pedig egész rutinosan fújtam el éjjel egykor...

Ha elhisszük, hogy csodálatos dolgok történnek velünk, akkor csodálatos dolgok fognak történni velünk. Ha nem hisszük el, hogy csodálatos dolgok történnek velünk, akkor nem fog történni velünk semmi...

Édes Egyetlenem!

Ma este a vonaton újraolvastam azt a mesét, amelyet 2011. szilveszterére írtam Neked. Nincs minden benne (főleg az én részem hiányzik belőle), de ahhoz képest, hogy hat éve írtam, azért nem rossz. Ha akarod, olvasd el Te is, este pedig gyere el hozzám, kis meglepetéssel és nagy szeretettel foglak várni. Lehetsz bátor nyugodtan, nem kell félned egy picit se :-)! Szeretlek!

                                        Kis Herceged

Mese a kiralylanyrol aki nem tudott felnoni es a tukorrol amelyiknek jo es rossz oldala is van

Tudod, Édes, én úgy érzem, hogy a valódi életünk majd akkor fog elkezdődni, amikor ki merjük mondani egymásnak azt, hogy: "Elvállallak Téged!" Mind a kettőnknek nagyon nagy szüksége lenne már arra, hogy ez a pillanat eljöjjön, mert addig csak a küszöbön toporgunk, világosan látjuk, hogy mögöttünk csak káprázatok csillognak, előre az igazi fénybe viszont még mindig nem merünk belépni. Hogy a világ káprázatai, meg azok a programjai, amelyeket rajtunk igyekszik futtatni, nem elégítenek ki Téged ugyanúgy, ahogy engem sem, az napocskánál is világosabb, mert ha kielégítenének minket, akkor nem lenne ez a várakozás, nem lenne ez a küszöb a semmi és a valami határán, nem lenne ez a senki földje, nem lenne ez a blog, és nem lenne a heti öt-hat pálcika a statisztikában. Élnél valakivel boldogtalanul ugyanúgy, ahogy százezrek, abban a hitben, hogy nincsen más. De nem élsz senkivel boldogtalanul abban a hitben, hogy nincsen más, hiszen várakozol rám, és várakozol arra, hogy megérjen a szívedben egy elhatározás, egy bizonyosság, hogy értelmes és jó Gyuri mellett dönteni. Bennem már megérett egy nagyon fontos elhatározás, én már tudom, hogy értelmes és jó az élet teljessége mellett dönteni, és ebből a döntésből kifolyólag nagyon nagy szeretettel fogadnálak, és ölelnélek, ha jönnél, hiszen az élet teljességének Te egy nagyon fontos része vagy a számomra. A berlini fal leomlása kutyafüle lenne ahhoz a távlat- és szemléletváltáshoz képest, amelyet a jöveteled váltana ki mindkettőnkben, de főleg talán Benned, magadban. Akkora súlyoktól szabadulnál meg, mint egy léghajó, amikor kigórnak a gondolájából 5 tonna homokzsákot, sőt úgy röppennél fel örömödben, mint egy egész léghajó armada, vagy legalábbis a harmada :-)! Tudom, hogy nem könnyű öt tonna homokot csak úgy kilapátolni, de hát bíbelődsz is vele egy ideje már, vagyis nem lehet sok hátra. Lehet, hogy már csak egy hétre való maradt? Ugye, nem több? 24 + 7 = 31, ugye nem kell magyaráznom, hogy mit jelent ez a matek? Annyira jól csináltad ezt az egész kilenc évet, annyira szuper voltál, annyira büszke vagyok Rád, még akkor is, ha kínodban kénytelen voltál levegőnek nézni a buszon meg a kocsmában, de nem baj, viszont ne rontsd el a végét, jó? Ez így most annyira kerek lenne, 9 év = 3 x 3 év, a három pedig egy mesebeli szám, mint ahogy Te mesebeli vagy, meg én is, és semmit mást nem kell csinálni velünk, mint egyszerűen összeszorozni minket, és akkor lesz belőlünk egy mesebeli szorzat, és azzal még a mesebeli párokat is bőven felülmúlnánk :-)))!

                                        Kis Herceged

Ui: a múlt heti bloglátogatási statisztika alább látható, max. 2 látogatás lehetett a Tieiden kívül:

Édes Egyetlenem!

Tegnap elfelejtettem megírni, hogy ugyanott lakom, mint ahova egy nap híján 9 éve költöztem. A címem továbbra is III. emelet 15. Akárcsak a Tiéd :-)!

                                        Kis Herceged

Rendrakás közben találtam néhány blogbejegyzést, a fiók alján hányódtak:

Értem én, hogy arról, amire először gondoltál - hogy inkább más párok útját kövessük, mert az övéké látszólag könnyebb, mint a miénk - egy idő után kiderült, hogy nem lehetséges, de sehogy se fér a fejembe, hogy emiatt mért kéne a mi saját kis történetünkről is lemondani...

---------------------

Az elején úgy tűnt hogy jó ötlet engem szeretni
Ám utána azt gondoltad hogy talán mégsem annyira
De nem baj hisz annyi mindennek kell megtörténnie amíg...
Viszont most már úgy érzem változhatna visszafelé is akár

Most már úgy érzem hogy a távolléttel semmit sem nyerünk
Sőt minden egyes nappal amelyet egymás nélkül töltünk el
Csak egyre nagyobb és egyre fájdalmasabb lesz a kár

---------------------

A kapcsolatunk kicsit elromlott?
Nem baj, mert már szerelem :-)!

---------------------

Észrevetted hogy a jövő év számjegyeinek összege melyik számot adja eredményül? Parlez-moi d'amour... (De tényleg a szerelemről, a szenvedélyes szeretetről, és ne csak arról a szomorú szerelempótlékról, amely ma már szinte mindenütt kapható, de amelyből nem születik semmi, csak egy csomó csalódás meg fájdalom! És ne is arról, hogy hogyan préseljünk ki egymásból olyan dolgokat, amelyeket eddig még magunkból se sikerült előbányásznunk...)

Ja, és a legfontosabbat majdnem elfelejtettem:

          A dalunk végén az a kedves rím Neked üzen,
          Je vous aime, je vous aime, je vous aime :-)))!

---------------------

És még egy fontos info: 24-dikén este, illetve éjszaka legalább éjfélig látogatható leszek. Ezen a napon ki fogom tiltani a lányaimat a lakásomból, Szenteste nem jöhetnek el hozzám, akkor kivételesen tényleg csak Téged foglak várni :-)! (Azt talán mondanom sem kell, hogy tág lehetőségek előtt állsz a találkozásunkat illetően, hiszen a jól bevált rendszerben három délelőtti időkapuzással is jelezheted szándékodat. Ezen kívül írhatsz kommentet, emailt, sms-t, mms-t, felhívhatsz telefonon, sőt a What's app-on is ott díszeleg az elérhetőségem, és akkor a papír alapú üzenetekről meg Magyar Királyi Postáról még nem is beszéltem.)

Most már tényleg döntenünk kell arról,
Hogy lépünk-e előre egyet, egyetlen egyet,
Vagy inkább visszafordulunk mi is (mint annyian)
Csalódottan legyintve s hitetvén magunkkal
Hogy fény - mint olyan - nincs is,
Csak csillogás...

Édes Egyetlenem! Szeretnélek kérni újra, hogy ha egy vagy maximum két hétig még szükséged van a Kisbolygóra, akkor tartsd be a szabályt, amely hetente öt sima vagy két időkapus látogatást kíván. Az időkapuk délelőtt 9 és 10 óra között, délután 1 és 2 óra között, és este 8 és 9 óra között vannak. Persze, az is lehet, hogy ezt az egész szabályosdit már csak a múlt részének tekintjük, hiszen ha néhány nap múlva úgy is láthatlak, akkor - nekem legalábbis - tök mindegy hogy van-e addig Kisbolygó vagy nincs. Szóval puszi az arcodra, várlak nagyon, még bejglit is sütöttem Neked :-)! Kis Herceged

Hogy hívják a hétfői kocsmakvíz győztes csapatának azt a tagját, aki a vetélkedő egész ideje alatt kék polár mellényt viselt?

Hány pont előnnyel nyerte meg a csapata az eheti kvízjátékot? (Segítség: ha ezt számot megszorzod az előző kérdésre adott válaszban szereplő személy években kifejezett életkorával, megkapod, hogy egy nevezetes sanzon egy nevezetes cd-n hányadik az azon felhangzó zeneszámok sorában)

Milyen madárról szól az a vers, amelynek a téli időjárási körülmények között tanúsított viselkedését szemlélve egy költőnőben kétségek támadtak az illető madár józan ítélőképessége felől?

Nevezz meg két olyan égitestet, amely kapcsolatba hozható Nyíregyháza legfurcsább párkapcsolatában élő két személy történetével!

Ha egy szerelmes pár egyik tagja kilenc év alatt kilencezer blogbejegyzést ír a kedvesének, akkor hány szerelmes pár kell ahhoz, hogy 27 év alatt 81 ezer blogbejegyzés szülessen?

Az utolsó cári család nagyon szerethető, ám mégis fiatalon lemészárolt lánygyermekei (talán mondanom sem kell, hogy közülük a legfiatalabbikat Anasztáziának hívták - once upon a December) egy frappáns szójátékkal kifejezhető szempont szerint az én ellenpontjaimnak tekinthetők. Melyik ez a szempont?

Mit kapsz akkor, ha az utcád nevének betűit egy kicsit megkevered, illetve az egyikről az ékezetet is eltávolítod? (Na azzal ékesítsd fel az arcodat napjában sokszor! És fordítsd felém, hogy gyönyörködhessek benne az életem utolsó pillanatáig, mert Te is akkor jársz a legjobban :-)!

A megfejtéseket úgy tudod ellenőrizni, hogy a kék sávokat az egér kurzort mozgatva és közben az egérgombot nyomva tartva kijelölöd:

1. Gyuri

2. 0,2 (0,2 x 55 = 11)

3. Veréb - Veréb! Elment az eszed?

4. 3 szerelmes párra van szükség ahhoz, hogy 27 év alatt 81 ezer blogbejegyzés szülessen

5. Nap, kisbolygó (egy jó válasz fél pont, napocska is elfogadható)

6. Ők nagyhercegnők voltak, miközben én kis herceg vagyok :-)!

7. Mosoly

 
Értékelés:

6 vagy 7 jó válasz: Gratulálok, kiváló, készen állsz arra, hogy az életedet megoszd azzal, aki Téged a legjobban szeret

4 vagy 5 jó válasz: Nem rossz, elértél a személyiségfejlődés egy bizonyos fokára, de ezen a ponton már nem tanácsos további szólózásban gondolkodni

3 vagy kevesebb jó válasz: Hát ez borzasztó, sürgősen telefonálj a szerelmednek!

Nagyon édes vagy mindig, amikor levegőnek nézel,
Van erről egy népdal is, a szövegére mutató linket mellékelem,
De vigyázz, mert a szerelmes szív fáradhatatlan,
Olyan mint egy Duracell elem :-)))!

Indulj el egy úton...

Reggel van, s ők ketten
Már megint ugyanarra a buszra szállnak fel véletlenül,
A busz az ipari parkba megy, s rajta az egyik véletlen áll, a másik véletlen ül

Mi lenne, ha ez a két véletlen - az egyik közülük áll, a másik most éppen ül -
Szeretné egymást? Például megfognák egymás kezét egész véletlenül,
És aztán megbeszélnék az életüket egy szép és izgalmas nyelven:
Nem magyarul, nem angolul, nem franciául, hanem....?

Hát persze! Véletlenül :-)!

Olyan különös érzés ez mintha valami fájdalomféle lenne
Azt hiszem szálka ment a szívembe de nem nyúlok hozzá
Majd Te kihúzod ha jössz - maradjon addig benne

Édes Egyetlenem!

Van egy magyar film (címét lásd fent), amely egyszerűen nem tud lekrülni a műsorról, május óta folyamatosan játszák, igaz, hogy most már csak a művész mozikban, de még mindig teltházas, sőt előre le kell foglalni a helyet, mert aki csak úgy megy oda a pénztárhoz előadás előtt 10 perccel, az valószínűleg már nem fog jegyet kapni rá. Tegnap én is megnéztem, és így most már jobban értem, hogy miért van ekkora sikere, egyébként Oscar-ra is jelölték. Nagyon szépen, nagyon bátran, és egyáltalán nem szokványosan nyúl a párkapcsolat témához, ennél már tényleg csak az lenne érdekesebb, ha valaki a mi történetünket dolgozná fel hasonlóan magas színvonalon. Mert elvben azt is meg lehetne csinálni, a gyakorlatban viszont nem adok nagy esélyt arra, hogy bármelyik filmes valaha is elő fogja venni a szerelem témát úgy, ahogy az velünk lejátszódik. Sokkal inkább hiszek abban, hogy azt a filmet nekünk magunknak kell majd valahogy leforgatnunk :-)! Egyébként ez teljesen rendben van így, viszont ahhoz, hogy az a forgatás létre tudjon jönni, egy kicsit el kell szakadnunk pár kivéreztető sztereotípiától,  olyanoktól, amelyek teljesen ellehetetlenítik a találkozásokat úgy általában, meg a miénket is mellesleg. (Mert gyönyörű dolgok tudnak megtörténni akkor, amikor az ember elvállalja a saját életét, a saját személyes létét, viszont üvöltően fájdalmas megakadások zajlanak le az ellenkező esetben, ha valaki nem magában bízik, magán kívül keres biztos pontokat, a másét próbalja lemásolni és alkalmazni magára.) Nem mondom, hogy nézd meg ezt a filmet, mert inkább azt mondom, hogy nézzük meg együtt! Ne félj, tudnám élvezni másodszorra is, sőt mi több: Neked is tudnék örülni. Másodszorra is -:)-:(-:)! Szeretlek!

Puszi az arcodra...

                                         Kis Herceged

Édes Egyetlenem!

Nehéz az, amikor valaki megérti, hogy azok a fix pontok, amelyekben korábban hitt, nem is olyan fix pontok. Nehéz, mert az ember ilyenkor nem tudja, hogy miből fog élni, hirtelen egy üres térben találja magát, ahonnan az összes bútort kihordták. Ennek az állapotnak azonban minden nehézsége ellenére inkább örülni kell, mint bánkódni miatta, hiszen lémyegében itt kezdődik el az ember saját élete, amelyet már nem szokások, ilyen-olyan külső folyamatok által kialakult rendszer elvek, hanem azok a találkozások táplálnak, amelyeket az illető a lét egészével nap, mint nap átél. Ez egy egészen más életminőség, egy sokkal össztettebb, gazdagabb, érdekesebb létszövet, amely sokkal jobban megdolgoztat mindenkit, mint az úgynevezett társadalmi normákhoz való igazodás, de sokkal többet is ad nekünk, illetve sokkal többet hoz ki belőlünk. Ahogy már tegnap is írtam, nekünk arra van esélyünk, hogy ilyen értelemben váljunk többé, hiszen mind a ketten eljutottunk odáig, hogy nincs értelme másból építkezni. Ez viszont van, és út, valódi út a számunkra, olyan út, amely kitart még ötven-hatvan évre biztosan, vagyis érdemes egy fél életet feltenni rá. Persze, ez most megint nem rábeszélés, csak egyszerű tényközlés, egy olyan tájékoztatás, amelyet vétek lenne nem megtenni. Nem hiszem, hogy ezek a szavaim egy cseppet sem érintenek meg, nem hiszem, hogy tökéletes érdektelenségbe fulladnak. Inkább azt gondolom, hogy van értelmük a Számodra, és azt is, hogy felkeltik a figyelmedet, hiszen - legalább egy kicsit - már Te magad is készültél arra, hogy megfogalmazz valami hasonlót. Ezek a fogalmazások egyébként nem nehezek, inkább az a baj velük, hogy némi bátorságot igényelnek, viszont ezen nem kell meglepődni, mert egy kis bátorság lényegében minden értelmes dologhoz kell...

Nem tudom, mire, illetve mennyi időre van még szükséged a tűzkeresztségig, remélem, hogy már nem nagyon sokra. Tegnap elég gálánsan elálltam a Kisbolygó explicit letörlésétől, de remélem, hogy ennek nem újabb évekig tartó pálcika gyártás lesz az eredménye. A nagy döntéseket nem szabad elkapkodni, de a végtelenségig való halogatásuk legalább annyira veszélyes. Biztos volt olyan helyzet az életedben, amikor egy döntést elkapkodtál, de valahogy az az érzésem, hogy a másik végletbe is beleestél már legalább egyszer :-)! Szóval én bíztatlak, és nagyon várlak is. Most mennem kell Zilahra, utána pedig Vácra egy-egy hétre, vagyis rendezd a gondolataidat nyugodtan, éjszakára pedig tedd a kispárnád alá valamennyit, hogy reggelre egy kicsit kipihenjék magukat ők is, illetve leüllepedjenek, elcsituljanak, hogy másnap könnyebb legyen bánni velük. Egy dologban biztos lehetsz, abban, hogy szeretlek, és abban is, hogy szépen kijárom az utat magam, mielőtt elvinnélek Téged is oda. Felelős férfi vagyok, nem megyek bele csak úgy a vakvilágba, illetve dehogy nem, viszont nyitott szemmel, és főleg nyitott szívvel, és az már félsiker, a másik felét pedig majd Te szállítod :-)! Puszi az arcodra, meg az összes ujjacskádra is, ahogy régen, meg egyáltalán mindenhová, ahol nem szégyelled. Egyébként azon leszek, hogy ne szégyeld, hiszen - én úgy gondolom - nincsen semmi szégyenkezni valónk egymás előtt...

                                        Kis Herceged

Édes Egyetlenem!

A kilenc év alatt, amelyet Tőled távol töltöttem (mert úgy érzem, hogy a közben lezajlott kevés találkozásunkban sem voltál jelen igazán), sok mindent átgondoltam, megértettem. Leginkább azt, hogy mi emberek mennyire nehezen szakadunk ki azokból a sztereotípiákból, sablonokból, amelyek a környezetünket építik fel (és azzal együtt - sajnos - minket is), mennyi rengeteg szállal kapcsolódunk akkor is, amikor egyálalán nem kéne, azokhoz a gondolkozási és viselkedésmintákhoz, elvárás gyűjteményekhez, amelyekhez nekünk magunknak személyesen csak annyi közünk van, hogy bennük nőttünk fel, de amelyek reflexszerű átvétele, használata, sőt tisztelete egyáltalán nem válik dicsőségünkre. Megértettem azt is, hogy mennyire válunk ezáltal nem önálló emberi lényekké, hanem egy egyre kegyetlenebbül, egyre egysíkúbban, egyre elszegényítőbben működő rendszer félig-meddig tudattalan kiszolgálóivá, robatjaivá, pedig ebbe a rendszerbe már most is rettenetes ellentmondások vannak beprogramozva, és a dolgok mai állása szerint ennek a rendszernek a működése akár az emberi lét teljes megsemmisüléséhez is vezethet, hiszen legalább egy tucat szcenárió létezik arra, hogy miként fogunk szépen, lassan, gyorsan mindent elpusztítani magunk körül, annak ellenére, hogy az emberek 99%-a ezeket a szcenáriókat a közege nem törődömségéből levezetve a science-fiction kategóriába sorolja. Nem csupán arról van szó, hogy nagyok a veszélyek, hanem arról is, hogy az összeomlásunk lényegében már megkezdődött, hiszen már most is számtalan olyan szörnyűség játszódik le körülöttünk, amellyel semmit sem tudunk kezdeni, és amelyek hosszabb távú rendeződésére komoly esélyek egyelőre nem látszanak. És ha erre mi azt mondjuk, hogy kicsik vagyunk hozzá, meg különben is, nem mi irányítjuk az országokat, főjjön a politikusok feje, és nem mondjuk ki, illetve lehazudjuk, hogy az a töménytelen gazság, amely lezajlik embermilliárdok közömbösségéből meg kishitűségéből rakódik össze, belőlünk, a mi közömbösségünkből és a mi kishitüségünkből is, mert gyávák vagyunk, mert nem bízunk magunkban, mindenre képtelennek állítjuk be magunkat, és ezen a címen elássuk a talentumainkat, ahogy a bibliai példabeszédben is elhangzik ez, nem merünk felvetni olyan szempontokat, amelyeket a közszemlélet nem vet fel, nem merünk szembemenni a mainstreamekkel, nem merünk szembe menni azzal a felületes képpel, akikké a külső körülmények hatására a felszínünkön váltunk, nem merünk számot vetni a belső világunkkkal, belső világunk gazdagságával és összetettségével, nem merjük bevallani, meglátni, hogy mi mindent hordozunk még magunkban azon kívül, amiről már eddig is tudtunk, nem merünk kapcsolatot teremteni belső lényünnkel, azzal a lélekkel, azokkal a személyes valóságokkal, akik mi magunk a szívünk mélyén vagyunk (ami mellesleg nagyon kényelmes, hiszen így itt és most, illetve egy rövid ideig el tudunk kerülni egy csomó nehézséget), akkor ugyanannyira kétség kívül nem is fog lejátszódni semmi abból az emberi fejlődésünkből, amelyért megszülettünk, akkor lefuttatunk magunkon egy végtelenül szűk és távlattalan, illetve egyre szűkebb és egyre távlattalanabb algoritmust, amiben mi magunk meg sem fogunk jelenni, ami nem a miénk, ami egyszerűen kétségbeejtő, illetve olyan fokú pazarlás, hogy arra nem is létezik kifejezés egyetlen nyelvben sem.

Rengeteget gondolkodtam, írtam, leveleztem ezekről a kérdésekről az elmúlt évek során, van vagy féltucat blog az interneten, amelyek erről az útkeresésről szólnak. Biztosan jutottam már valahová, de azt hiszem, hogy az út egészéhez képest még mindig nagyon az elején járok. Az életem hátralévő részének fő motívuma ez a folyamat lesz, illetve az, hogy haladjak az úton, egyre érettebb, egyre bátrabb, egyre alázatosabb, egyre igazabb férfivá váljak. Nem olyanná, aki benyal ennek a világnak, meg a képviselőinek, hanem olyanná, aki mer új távlatokat nyitni magában és maga körül úgy egyébként, ahogyan sokan tették előtte, meg úgy, ahogyan sokan teszik most is, hiszen szinte minden ember életében megcsillan valami abból a gazdagságból, amit az illető hordoz, csak ezeket a csillanásokat legtöbbször észre sem vesszük, mert egy fogalmi gondolkodáson keresztül közelítünk egymáshoz, amely egy csomó mindent teljesen elfed, meg egy olyan szemüveggel, hogy mit nyerhetnénk ki a másikból a magunk számára, és nem azzal a szándékkal, hogy gyönyörködjünk és örvendezzünk benne, abban az emberi lényben, aki igazán ő, és segítsük is őt abban a kibontakozásban, amely az életét jelenti. Voltak ilyen emberek mindig és mindenütt, és vannak is olyanok, akik mernek valami újat hozni, csak az a baj, hogy sokan mégsem elég bátrak feltenni maguknak a lényeges kérdéseket, pedig ha megkeresnék magukban az igazi énjüket, ha hinnék, hogy ők maguk a mindent jelentik kicsiben, hiszen mindenki az egész világmindenséget hordozza magában, és hinnék, hogy egy alázatos, szép élettel azt a mindent fel lehet mutatni, akkor abból a mindenből elképesztő átalakulások, nagy szemléletváltások, és azokon keresztül egy csomó jó tudna fakadni. Ahogy azt például szeptember 8-án közülünk eltávozott édesapám is felmutatta, aki pont ilyen ember volt, aki mindent-mindent ennek a keresésnek a jegyében tett, mert nagyott meríteni, és messzire jutott, és ha formájában nem is, de tartalmában lehet folytatni azt, amit ő csinált.

Kimondatlanul, öntudatlanul ez volt az első négy évünk főárama is, annak a négy évnek, amelyet olyan őrült módon töltöttünk el együtt. Nyitogattuk ki magunkban, meg egymásban ezt a kis világot, amelyre utána úgy csaptad rá az ajtót, ahogy a konyhára a huzat, ha feltámad a szél, és befúj a nyitva hagyott ablakon. Nem értettünk semmit, rengeteget kellett tanulnunk, hogy valami kicsit kivilágosodjék, tudatosodjék, rengeteg dolognak kellett tisztázódnia, de én azt hiszem, hogy aminek tényleg nagyon meg kellett történnie, az mostanra valóban megtörtént. Előállt egy férfi, aki tudja, hogy mit akar, határozott stratégiával rendelkezik élete hátralévő részére (már amennyire egy ilyen stratégia lehet határozott), és előállt egy nő, aki számára minden eddiginél plasztikusabban mutatkozik be egy döntési helyzet, hogy akkor ő ezt a férfit elkíséri-e és segíti-e az útján, hogy azáltal a saját élete is kiteljesedjék, vagy inkább elbújik ennek az egész beteg világnak a 95%-ával együtt a mindenféle színlelések, játszmák, meg a különböző terelések, hárítások által ideig-óráig fenntartható biztonságérzetekbe. Mert azok a biztonságérzetek tényleg tiszvirágéletűek, hiszen az ember egész földi élete is gyorsan lepereg, nemhogy a szakaszai, de egyáltalán nem mindegy, hogy közben mit tesz meg, és mit nem. A lényegen nem változtat az, hogy jössz-e velem vagy sem, mert én onnan, ahová jutottam, visszafordulni már nem fogok, de a részleteket azért befolyásolja. Bemutathatnánk egy olyan párkapcsolatot, amilyet még nem látott a világ, élhetnénk úgy ketten, ahogy eddig még egyetlen férfi és nő se élt együtt. Mert minden párkapcsolatnak ez a lényege, ahogy az életünk minden pillanatának is, az egyediség, és az általa feltáruló szépség, de minden párkapcsolat mégis kétségbeejtő mértékig elmegy másfelé, ellesett praktikák gyakorlásába, technikákba, mindenféle olyan pótszerek halmozásába, amelyekre akkor van szükség, amikor nincsen más, nincsen cél, nincsen tudatosság, nincs rendezett, tiszta szándék, nincs odaszánás, nincs szeretet, nincs semmi, csak egy csomó beteg nyavalygás, egy beteg, magával mit kezdeni nem tudó közeg vergődésének másolása. Tudom, hogy ezt egy nő pont így soha nem fogja érezni, de azt is tudom, hogy éppen azért van szüksége egy férfira az életében, hogy egy kicsit pont így érezze mégis.

Szeretném, ha velem jönnél, mert óriási potenciálokat érzek magunkban, nagyon tudnánk szeretni egymást, úgy, ahogy keveseknek adatik meg, hiszen keveseknek van ilyen történetük, olyan pár lehetnénk, hogy az életünk végéig áramolhatna rólunk a remény és a bizalom az emberek felé, de eröltetni nem fogom, sőt lassan tényleg le fogom zárni ezt a blogot, illetve le fogom törölni. Kicsit átgondoltam, és a gondolataim nyomán módosítom a három hete kiírt feltételeket, főleg azért, mert tényleg azt akarom, hogy Te dönts, érezd át a felelősséget, amely a Te kezedben van, mert ha hoznál egy igazi döntést, az egy tűzkeresztséggel érne fel, vagyis nagy, legalábbis nagynak hitt falak leomlásával, egy csomó dolog életedben való azonnali megoldódásával. Lehet kérni a Kisbolygó törlésének az elhalasztását, ehhez hétfőtől vasárnapig öt pálcikás nap, vagy hétfőtöl vasárnapig legalább két egymást követő időkapus pálcikás nap kell, amíg ez megvan addig elérhető és olvasható marad ez a blogom, de ha egyik feltétel se teljesül valamelyik héten, akkor úgy veszem, hogy végképp lemondtál a mese végéről, és beleegyeztél a DEL-be. És beleegyeztél abba is, hogy bármi lehet azután. Nem viccelek, komolyan mondom. Komolyan mondom, hogy szeretlek, de komolyan mondom azt is, hogy a kilenc év ellenére is változtatni fogok, ha nem jelentkezel. Szóval nyugodtan emeld fel azt a gyönyörű kezedet, amelyen összesen öt gyönyörű új van, jó magasra :-)! Vagy emeld fel mind a két kezedet a tíz gyönyörű ujjal, vagy csak egyszerűen tárd ki a két karod, és ölelj át, és hiheted, illetve elképzelheted, hogy azt az ölelést mekkora örömmel fogom majd viszonozni. Egyébként azt hiszem, hogy ez az egész csak egy kis bátorság kérdése, semmi más nem kell hozzá. A félelmeink gúzsba kötnek, illetve egy csomó elképesztő baromságra vesznek rá minket, na, ezen kell egy cseppet lazítani, és aztán két cseppet, és aztán hármat és aztán tovább, mindig egy cseppel többet kell hozzátenni a bátorsághoz, hogy tudjunk egy boldog fejlődő életet élni egymással és egymásért, és mindenkiért, aki a Földön létezik, vagy létezni fog. Várlak, Édes Egyetlenem, puszi az arcodra :-)! Egyébként régen volt egy igen napunk, fogadni mernék, hogy még mindig emlékszel, hogy az év melyik jeles napjára esett. Sőt még az ennél pontosabb időadatra is, hiszen az óra-percben is megállapodtunk akkor, amikor még minden rendben ment... Illetve, hát azóta is minden rendben megy, hiszen kellett nekem ez a kilenc év a talpra álláshoz, és valami azt súgja, hogy Neked ugyanannyira szükséged volt erre az időre a Te ugyanannyira fontos talpra állásodhoz. Ezzel a megnyugtató érzéssel búcsúzom, hogy hosszú volt a távollét, meg nehéz, de megérte, mert jobb emberekké váltunk közben, és fogunk tudni most már együtt élni egymást segítve, egymást szépen felemelve és az egész teremtett világ örömére. Puszi az arcodra, szeretlek nagyon!

                                        Kis Herceged

Édes Egyetlenem!

Vetettem Rád egy pillantást a buszmegállóban (éppen írogattál valamit, ha jól láttam), és azt hiszem, hogy Te is vetettél rám egy pillantást kicsivel utána, vagy a buszon hátulról (miközben a jegyet vettem), vagy amikor már leszálltunk. Még mindig nagyon aranyos, nagyon kedves nő vagy, látom Rajtad ugyanazt az esélyt, amelyiket sok-sok éve, sőt még jobban, mint akkor, mert a belső érzékeim - jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - azóta finomodtak, és azt hiszem, most már hogy tényleg csak arra van szükség, hogy Te is meglásd magadon azt, amit én látok Rajtad, vagyis a Te látásod is finomodjék kicsit, a bátorságod pedig növekedjék sokat, hogy merj hinni a szemednek :-)! Szurkolok, hogy így legyen, szeretlek nagyon! Puszi az arcodra!

                                       Kis Herceged

Édes Egyetlenem!

Azt szeretném mondani, hogy pontosan négy hét múlva, vagyis november 25-én este le fogom törölni a Kisbolygó nevű blogot a világhálóról. Nagyon szeretlek, és nagyon úgy érzem, hogy magasan az lenne a legjobb és a legigazságosabb is, ha együtt élnénk le azt, ami még Neked és nekem hátra van, de ahogy már a múltkor is írtam, a "Ne történjen semmi!"-hez nem akarok tovább segítséget nyújtani, már csak azért sem, mert az leginkább Neked nem jó. Utána még van egy kis idő - nem mondom meg, de elég könnyű kitalálni, hogy mennyi - viszont ha az a kis idő is lejár, akkor nem biztos, hogy tovább fogok várni Rád. Végezetül pedig jöjjön egy pici vers, amelyet ma reggel írtam (vagyis még friss, meleg :-), az elmondja a többit...

                                        Kis Herceged

Szeretni az tud aki hajlandó meghalni a maga számára
Aki mer mindenhogyan élni mert érti hogy a tartalomnak nem egy forma az ára
Aki az életét nem méri mert megadja az életének a szabadságot hogy magát mérje
Lelkének pedig engedi hogy olykor fájdalom is érje

Szeretni az fog akit nem kötnek hogyanok és mikéntek
Aki tudja hogy a kérdésekre úgy jön válasz ahogy csütörtök után jön a péntek
Aki tudja hogy egyetlen jó döntés létezik: az események sodrának tudatos vállalása...
Akinek van füle a hallásra hallja akinek van szeme látni lássa!

Szeretni az tud aki úgy fogad mindent
Ahogy a hajnali köd a völgyben magába szívja a fényt
S nem hagyja el azt akit a fény megvilágít - felkarolja szegényt
Vállal egy nehéz kibontakoztató szerelmet s oldódik benne mint a pára
És nem a tegnapi - de nem is a holnapi - szabályokat akarja alkalmazni a mára

Édes Egyetlenem!

Nem vagyok Sherlock Holmes és nyomolvasó tanfolyamot sem végeztem, de azt a tényt például, hogy a történetünk az eltelt rengeteg idő meg az elmondani is lehetetlen, hogy mennyi fejlemény ellenére sem ért nyugvópontra Benned, az utóbbi pár hónap - vagy akár az utóbbi pár hét - olvasási statisztikájának jellegzetességei alapján azért napocskánál is világosabban meg tudom állapítani. Más szóval mondva még most is nagyon úgy érzem, hogy próbálod lebegtetni magadat és persze engem is úgy, hogy közben a lehető legkevesebb konkrétumot kelljen felmutatni e két személynek, viszont annyit azért mégis felmutatsz, hogy az esélyek ne haljanak meg egészen. Kicsit szomorú vagyok. Azt az egyébként teljesen nyilvánvaló dolgot sem lehet expliciten elvállalni, hogy itt vagy és küszködsz, mert egyelőre sem elmenni tőlem sem eljönni hozzám nem mersz vagy nem akarsz? Ha legalább annyi bátorságot sikerült volna összegyűjteni, hogy ezt jelezd azon a módon, ahogy kértem Tőled, az annyira szép lett volna, annyira helyre tett volna egy csomó dolgot mindkettőnkben, és annyira eltakarított volna egy csomó értetlenkedést! Mi az Benned, ami még ennek a nevetségesen pici kérésnek a teljesítését is meggátolja? Félelem vagy dac? Egyébként mindegy, hiszen a dac is csak a félelem egyik formája. Az élet egy végtelenül sok összetevős gazdagság, a bátortalanságod ugyanúgy hozzá tartozik, mint annyi minden más, nem tudom, ki tehet róla, lehet, hogy valamennyire én is, valószínű, hogy Te magad a legkevésbé, mégis Neked kell igazán szembenézned vele, viszont tudd, hogy ezzel mindenki így van, senki se egyenesen a mennyből szállt le a földre, mindenkire millió teher kerül és mindenkit millió sérülés ér, mire felnő, mégis mindenkinek boldogulnia kell valahogy, és ahhoz mindenkinek magának kell meghoznia a saját fontos döntéseit.

Az volt a tervem, hogy ezen a nyáron véget vetek a kapcsolatunk körüli kérdőjeleknek, de így, hogy nem segítettél, továbbra is nagyon nehéz helyzetben vagyok. Mi fog Téged kimozdítani ebből a lehetetlen állapotból, amelyet már annyira megszoktál, hogy talán már el sem tudod képzelni az életet máshol, máshogyan, pedig lennének egyéb kifejletek is, viszont azokhoz valaminek meg kéne változnia. Vagy valakinek. Annyiban mindenképpen, hogy legalább a maga számára meg kéne fogalmaznia a hibáit, amelyek egyébként nem akkora drámák, mint amekkorának látszanak, egyrészt azért nem, mert nem a felelősségről szólnak, az ugyanis teljesen meghatározhatatlan (hiszen a lőtéri kutyát sem érdekli, hogy ki tehet róla, csak az fontos, hogy ami eddig rossz volt, az mostantól lehet jobb), másrészt azért nem, mert az életben soha semmi és senki sem tökéletes, vagyis nincs semmi különös abban, hogy mi sem vagyunk azok. A fő gát mindenkinek a saját büszkesége, mely így hangzik: nehogy már ennyire szerencsétlen legyek! Aminek a gyökere megint csak a félelem.

Nem tudom, hogy meddig fogom nézegetni a pálcikáidat vagy az elmaradásukat, azt hiszem, hogy nem sokáig, mert ennek már nem nagyon van értelme, miközben mind a ketten tudjuk, hogy ennyi idő után már feladni is elég nehéz. Nehéz igen, de nem lehetetlen, hiszen bármikor bekattanhat az az érzés, hogy na, jó, akkor itt hagyjuk abba az egészet, sőt tulajdonképpen az a csoda, hogy ez eddig még nem következett be. Kértem valamit, de nem kaptam meg Tőled, akkor majd eldöntöm magam, hogy mitévő legyek. A kibontakozásodért dolgoztam, de a helyben járásodért nem szívesen tennék lépéseket. Ha az, amit eddig tettem, nem volt elég, akkor kétszer vagy háromszor ennyi ugyanúgy nem lesz elég, akkor valami másra van szükséged. Inkább szakadj ki ebből a lehetetlen állapotodból nélkülem, mint hogy őrlődj benne velem terméketlenül további évtizedeken keresztül. Ha annak a fájdalomnak kell kibillentenie Téged erről a holtpontról, hogy valaki, aki nagyon sokáig nagyon szeretett, sokat küzdött Érted, sőt szerelmes volt Veled, nincs már, akkor úgyis az fog bekövetkezni. Viszont ezt azért gondold át több irányból! Mert ahogy most nézel erre a helyzetre, úgy csak az egyik vetületét látod, ám könnyen lehet, hogy akár nagyon rövid idő múlva teljesen meg fog változni a nézőpontod, és ugyanennek a dolognak egy teljesen más vetülete fog a szemed elé tűnni. Most ez egy borzalmas nehézségnek érzékeled ezt, amivel nem tudsz mit kezdeni, de ebből az állapotból egy pillanat alatt át lehet csúszni oda, hogy te jó ég, mi mindent vesztettem el, jaj!!!

Ellibbensz arról a zsebkendőnyi területről amelyiken eddig álltál vagy maradsz rajta még egy fél életen keresztül? Tudom, hogy ez így nagyon szadi, de ne hidd, hogy az élet csak Neked tesz fel ilyen típusú kérdéseket! Különleges teremtés vagy, de annyira azért nem, hogy csak Te legyél ilyen helyzetben. Ezt a kérdést mindenki minden nap megkapja, és mindenki akkor tesz jót, ha válaszul egy kicsit mégis csak továbblép onnan, ahol már vörösen izzik a lába alatt a talaj az évek óta tartó tehetetlen toporgásától.

Azt már elég jól megtanultam, amivel Tolsztoj is indítja az Anna Kareninát, a boldogság mindig ugyanúgy néz ki, csak a boldogtalanságnak van ezer arca. Nem különbözünk mi egymástól annyira, az emberek csak a boldogtalanságuk különböző megjelenési formái miatt tűnnek annyira sokfélének. Mi is tudnánk együtt élni, mert nagyon hasonlítunk egymásra, és ha kicsit boldogabbak lennénk, ez a hasonlóság rögtön ki is derülne. Vagy fordítva, ha mernénk észrevenni, hogy alapjaiban mennyire hasonlóak vagyunk, máris boldogabbak lennénk és amiatt nagyobb bizalommal tudnánk nézni egymásra...

                                        Kis Herceged

Édes Egyetlenem

Férfi vagyok mert férfinek születtem és azt érzem h férfi voltomból fakadó életfeladatom több mint azoknak a követelményeknek a teljesítése amelyeket a közvetlen környezetem a gyermekeim a szüleim a barátaim az ismerőseim támasztanak a munkahelyem vagy a társadalom praktikus működése támaszt velem szemben még az örökölt kultúra hagyomány vallás követelményrendszerét is jócskán meghaladja mert mindezeket az általánosakat személyessé kell tennem és egyszeri személyes szintézisként ha úgy tetszik alkotásként kell felmutatnom Nem csak fizikális ön- és közösség fenntartó feladataim vannak nem csak mások által kitűzött szellemi irányvonalak mellé kell felsorakoznom azt a kérdést is fel kell tennem magamnak h mi az én (rám jellemző egyedi személyes) részem abban a nagy minden időn átívelő folyamatban amely az ember növekedését érését igazi természetének kibontakozását célozza Melyik az a történet amelynek a lejátszódásáért én születtem és kinek miért fontos h az a történet valóban lejátszódjék E kérdés tudatos felvetésében és a válasz tudatos keresésében nagyon sokat léptem előre a távollétedben töltött csaknem kilenc év alatt Biztos vagyok abban h életem hátralévő része nem csak a kényelmem és a biztonságom kuporgatásáról fog szólni nehéz kihívásos dolgokkal is szeretnék foglalkozni olyanokkal amelyek megdolgoztatják az embert sőt feltépik őt mint egy borítékot és kiveszik belőle a benne rejlő üzeneteket Hogy pontosan mik ezek a dolgok azt most még nem egészen tudom de erre a kérdésre az élethelyzeteim meg az indíttatásaim ugyanúgy meg fogják adni a választ mint ahogy eddig is megadták

Nagyon helyénvaló h egy férfit ezen az útján egy nő kísérjen illetve inkább az h egymást kísérjék Mert ha van egy ilyen kísérés az rengeteget segít mind a kettőjüknek A közös haladásban a közös odaszánásban olyan átalakulások tudnak lezajlani mindkettőjükben amelyekre máshogy esély sincs Ha létrejönne ez a kísérés Te is megszabadulnál egy csomó félelemtől előítélettől gáttól faltól amely most visszatart elzár és lefojtja az életedet kinyílnál kreatívabbá inspiratívabbá válnál magad és mások számára is nőne az életkedved lennének napi dolgokon túlmutató céljaid vagyis teljesebb boldogabb emberré válnál Erre hívtalak eddig is de most már még inkább erre hívlak ez egy ajánlat amelyet felkínált a sors nekünk és amelyet nagyon normálisan közvetítek Feléd (Arról nem tehetek h a közszemlélet egészen más súlyokkal és más arányokkal gondolkodik a párkapcsolatról is és ezért aztán esélye sincs h annak valódi tartalmát megértesse és gyakoroltassa velünk aminek meg is van az eredménye melyet elég világosan lehet érzékelni azon a rettenetes bénázáson amely lényegében mindenütt zajlik ebben a témában) Gyere ha látsz ebben fantáziát gyere ha látsz ebben többet annál mint amit eddig éltél vagy ezután élnél nélkülem Nem könyöradományokat várok Tőled ne bűntudatból vagy szánalomból gyere velem hanem azért h egy összehangolódás egy összerezgés jöjjön létre az úton amely mind a kettőnket az ég felé tudna vezetni Gondold ezt át még négy heted biztosan van rá Nem nagyon sok de mivel már kilenc éve ezen töröd a fejed - a szíved meg főleg - nem lehetsz teljesen kezdő már vagyis elégnek kell lennie Szeretlek puszi!

                                        Kis Herceged

Mindazok a körülményeink, amelyekkel szemben sokszor nagyon hosszú ideig állunk tehetetlenül, mert méltó odaszánásunk híján megszorító tényezőkként mutatkoznak be, és akár életfogytig tartó terméketlen görcsöléshez is vezethetnek, önzetlenséggel az adás, az ajándékozás őszinte vágyával párosulva olyan lendítőkké változnak, amelyek meg tudják mozgatni az embert, létének legmélyebben rejlő energiáit is felszínre tudják hozni, és teremtő megváltó hőssé tudják átformálni őt

Azt hiszem Neked egy párra van szükséged
Egy olyanra amilyen én vagyok
Aki mer játszani az életével
S a megszokott kijárt széles úttól
Nem csak pár kitüntetett irányba tér el

Aki tudja hogy keskeny tű fokát célzó utak
Nem csak az egyik oldalon vezetnek
S nem érnek véget a partokon se
Ahol a kozmosz rettenetes erői
A földet elérve hullámokat vetnek

Nem érnek véget s így ő is hajóra száll
Kalandos vágyakat tűz ki árbocára
És nekivág a titoknak a végtelennek
Aki az elveszett versek között érzi jól magát
S fogalmazásokat meséket ír Rólad - örülj ennek!

Örülj hogy megfordul átfordul szívében küldetéssé
Majd vállalássá változik a tragikus életérzés gazdagsága
Örülj hogy fut és szeret és igyekszik a mély időben élni
Mert a mély időből nő ki minden
Minden fa minden ága

Örülj hogy gyógyít
Míg maga is gyógyulni törekszik
Nem csak hintőporoz de poklot jár és mennyet
Örülj hogy úton van mert az út téríti meg
Az takarít ki belőle minden szennyet

Örülj mert már régóta mer hinni Benned magában
Az életben s a szerelem nevű egyensúly törekvésben
Mer verset írni s meri elképzelni hogy milyen lesz
Amikor majd szeretni fogod őt ismét nagyon
S akarod folytatni vele kéz a kézben

A feladatot kitűzték a felkészítést is megkaptam
Most már csak egy kedves segítő társra van szükségem
Egy társra aki bízik bennem ahogy a sötétség bízik a fényben
Mert elhiszi hogy szeretem és úgy számít rám mint régen

Egy segítő társra van szükségem akinek én is segíthetek
Sőt segítenem is kell nehogy gyökértelenné váljak
Leszel számomra hús-vér istennő valóság?
Testedbe burkolózni vágyva várlak...

Változtassunk a szemléletünkön! Ahelyett hogy ez is meg ez is meg ez is kell nekünk
Legyen inkább az hogy ezt is meg ezt is meg ezt is oda tudjuk adni
Az előbbi blokkoló bezáró emberhez méltatlan halott kör
Az utóbbitól tudnak a megváltó energia források felfakadni